Alapvetően szerintem nem rassz kérdése ez, hiszen egy fekete is van ugyanolyan okos, mint egy fehér (és a fehér népség se nagy szám, ha megnézzük, miket műveltek a keresztény fehér emberek több száz éven keresztül) inkább szokás és kultúra kérdése. Értem úgy, hogy nem attól nigger a fekete vagy cigány a roma ember, mert olyan a színe, hanem mert mocsok módra él, és ez nem szín kérdése. A feketék, spanyolok amerikában megtehetik , hogy élnek szociális segélyből, nem dolgoznak, lelakják a lakásokat, ugyanúgy ahogy nálunk a cigányok, mert mindig kivakarják őket a szarból, és egyszerűbb mocsok módra élni. És sajnos sok fehér ember is csatlakozik ehhez az életmódhoz, nálunk is sok olyan nem is cigány van, aki cigányabb a cigányoknál, és ugye angliában is van az a fehér proli réteg, akik már vagy harmadik generáció óta csak a segélyből élnek, és suták buták mint a tök. Sajnos igen a színes lakosság szokott így élni, mert ugye gyarmatok miatt, vagy amerikában a rabszolgaság miatt, beengedték vagy behurcolták őket nagy számban, amikor jött a szabadság, akkor meg nem tudtak mit kezdeni, mert munkát esetleg meg nem kaptak. De az elmúlt ötven évben hiába változott a világ, még mindi gnem tudnak mit kezdeni magukkal, és kényelmesebb szipolyozni a dolgozó réteget. És változatlanul az a véleményem, hogy nem feltétlenül azért ilyenek mert van színűk, hanem mert megtehetik és még segítenek is nekik államilag, hgy úgy éljenek ahogy. Amerikában is pl, szociális alapon kapnak lakást 50-70 dollárért, míg ugyanazt a lakást egy nem fekete megkapja 1000-2000 dollárért, és ha kidobják az ablakon a gáztűzhelyet ingyen kapnak újat, mert a végén még feljelentik a háztulajd, hogy gettóban kell élniük. és ezt engedik neki, hát naná, hogy afekete színre, kultúrára és rasszizmusra hivatkozva csinálják a hülyeségeiket, közben utálnak mindenkit aki fehér vagy más színű. ugyanez van nálunk is, és ha jól belegondolok, ha a fehérek lennének kisebbségben, akkor a fehér ember is ezt csinálná. Más kérdés, hogy mikor jutnak el az ilyen semmirekellő rétegek oda, hogy ha senki nem fog dolgozni, ha az a kevés normális ember is feladja, akkor mégis ki fogja őket eltartani.