Nekem is sok ismerősöm ment ki külföldre dolgozni. A legtöbben megígérték majd segítenek nekünk is kijutni, azóta sem hallani felőlük. Sokan még a Facebook-ról is töröltek. Már jól megy soruk és aki itthon maradt azt lenézik. Micsoda nagy haverok mi? Én lassan már (15) éve albérletben nyomom és mikor még volt jó állásom akkor sem volt arra még csak esélyem sem, hogy kikászálódjak belőle. Az asszonnyal jövőre lesz a 10. évfordulónk és elmondhatom, hogy ezen évek alatt szinte el sem tudtunk mozdulni a nulláról. Pedig nyomtuk rendesen mind a ketten a melót kifulladásig. Nagyon lehangoló és nyomasztó az értelmetlen küzdés a semmiért. Pedig ő még jól is kereshetne, de iszonyatosan nincs megfizetve a több mint tíz év cukrász rutinjával. A Hungaroring tavalyi 1000 szeletes tortáját ő készítette egy kollégájával. Nekem már csak alkalmi munkáim vannak lassan egy éve. Ezt megunva úgy döntöttünk mi sem szenvedünk tovább. Addig keresgélek és kutakodok amíg nem találok olyan embereket akik kicsit tudnak segíteni az elindulásban. Van egy kis reménysugár bár nem akarom elkiabálni, de ha bejön akkor jövőre megyünk mi is innen. Személy szerint nem is akarok soha többé visszajönni. Nincs semmi és senki ami vagy aki idekötne. Ugyan itt születtem és nevelkedtem, de nem ebben a süllyedő pöcegödörben akarok kimúlni. Valamikor szerettem a hazámat, most már csak iszonyatos dühöt és gyűlöletet érzek. Aki teheti az menjen azt mondom, minél messzebb ettől az országtól és vissza se nézzen.