A kapcsolódó cikkből:"Vezényszóra tizenöten sárga egyenpólót rántanak, a tekintetük megmerevedik, a mozgásuk furán robotszerűvé válik, az arcuk Amerika kapitányé. Megragadják az első adag, guruló raklapra állított Ytong óriástéglát, a transzparenseket, a kőműveskanalakat, és elindulnak a sarkon túlra, a gyűlölt hivatal elé."
Arról, hogy a napenergia a föld valamelyik pontján mindig süt, az jut az eszembe, hogy gigantikus a hálózati veszteség ha, mondjuk egy 8000km-es kábelen jön Nevadából, vagy egy 10000km-esen Ausztráliából az energia. Nagyrésze elveszik bármiféle hasznos munka nélkül, amit csak a kábel vastagításával(elenállás csökkentésével) tudod kompenzálni. Viszont ahhoz, hogy olyan kicsi vesztseéget kapjál, mintha 200km-ről jönne, akkora keresztmetszetű(több négyzetméter) vezetékeket kelen építeni több tucatot, amik egyenként a világ éves acéltermelésével összemérhetőek.( a világ acél termelése egymilliárd tonna, egy ilyen vezeték pedig kilóméterenként többtízezer tonna lenne, 10000km-eren, ez többszázmillió tonna). Nem kicsit dárgítaná a dolgot
A szélsebesség 10%-os változásával a teljesítmény 30%-ot változik, borzalom kiegyenlíteni.
A geotermikus energia óriási és egyenletes, csak olyan mélységbe ahonnét már gőzturbinába való hőmérsékletet eléred, többmillió dollár lefúrni, és kinyersz néhány megawattot, és a kőzetkimerülése miatt ráadásul folyamtosan csökkenően. A termelés fenntarásához , ha mondjuk felállítasz egy 50mw-os erőművet, akkor néhány évenként állandóan fúrni kell egy új kutat. Ez így egyelőre az atomenergia 2-3szorosába kerül, bár ezt hosszabb távon én még megbízhatóbbnak tartom, mint a napot