Nagyszüleimnél voltunk és emlékszem hogy bejött egy vak kiscica ami keservesen nyávogott. Kaját adtunk neki, és mamámék befogadták. Egereket, pockokat is fogott, és igen jól tájékozódott. Egyszer szerencsétlen valsz beleesett a meszesgödörbe, de túlélte, és papámék gondozták amíg fel nem épült. Végtelenül hálás jószág volt. Soha nem értetlenkedett, vagy akaratoskodott. Imádtuk mind a többit is. Macskáéknál a vakság nem egyenlő az emberi vaksággal.