Ma legalább három tüntető vesztette életét Kairóban a hadsereg és tiltakozók összecsapásaiban; velük együtt 14-re nőtt a péntek óta tartó zavargások áldozatainak száma.
én meg tőled idéztem. nem véletlenül nem érted, hogy itt a tőled idéztem nem azt jelenti, hogy ki írta le hamarabb és tette idézőjelbe, hanem, hogy ki mondta eredetileg.. ahogyan azt sem érted csak hajtod a szopórollert folyamatosan: szerinted:
"Nem érteni egyet egy túlkapással, az azt jelenti, hogy nem fogadom el, meg akár tiltakozok is ellene.
"A megérteni az okát pedig azt jelenti, hogy megértem a rendőrt, hogy olyan körülmények között mit miért csinál. nem fogadom el, csak megértem, hogy neki ez az indítéka. Igaz, ehhez kel némi empátia is (ami nálad láthatóan hiányzik), de a két dolog különbözik."
különbözik a kettő. mikor pedig éppenhogy nem. és ennek semmi köze semmi empátiához.
A, Nem értek egyet a kannibalizmussal.
B, Bizonyos körülmények között megértem, ha valaki embert eszek.
ha B-t vallod, akkor nem vallhatod A-t is. ha azt mondod bizonyos körülmények között megérted, hogy valaki embert eszik, akkor nem állíthatod azt is, hogy te a kannibalizmus ellen vagy. és akkor az analógia: ha szerinted lehetnek olyan körülmények amelyek miatt megérthető, hogy a rendőrök (újfent mondom törvénytelenül és szakszerűtlenül) úgy járjanak el a tömeg egy tagjával, hogy tapossák a tömeg más tagjai által elkövetetett (ha egyáltalán! a fellépésük akkor is állatság, ha előtte a nő csinált volna valami komolyabbat!) cselekményekért, akkor nem állíthatod egyszersmind, hogy nem értesz egyet a túlkapásokkal.
csak az vonható le a gyépés ismételgetéseidből, hogy szerinted amit láttunk a videón az nem volt túlkapás.
lehet olyan, hogy megérthetőnek tartod. megérted, de magad (tevőlegesen) nem csinálnád. de ha ezt mondod még akkor is jogosnak, elfogadhatónak, megérthetőnek tartanád az adott cselekményt! ám te meg ennél is eggyel sötétebb szinten ragadtál, és azt hangoztatod (ráadásul úgy mintha egy megérthetetlen, felsőbbrendű gondolat lenne), hogy nem fogadod el a "túlkapást", kivéve ha bizonyos körülmények fennállnak. de akkor te abban a halmazban vagy amelyik a látottakat elfogadhatónak tartja. (én és sokan mások is meg abban a halmazban, amelyik nem tartja elfogadhatónak semmilyen módon. a kettő halmaznak nincs közös metszete..). és akkor szerinted amit láttunk az nem túlkapás.
a tanárnál is elfogadhatatlan, hogy megverje a gyereket, mert: 1. az ő csődje, ha másképpen nem megy az iskolai/órai nevelés 2. nincsenek egy súlycsoportban. a legkevésbé a gyerek a hibás ilyen helyzetekben. bizony. és itt jön be az is, hogy nem ő szülte, táplálta, akármilyen hülye a szülő az mindig szeretni fogja (gyerekként mindenképpen - ha nem akkor az olyan nem szülő), ha a gyerekhez idegen/tanár hozzányúl - le kell törni annak a kezét! a sajátját se ütné, üsse alapon. hamarabb kellett volna megnevelni, a pofon, mégha makarenkói is annak beismerése, hogy a nevelő tehetetlen volt. és ha ezt valóban megértenéd, akkor nem tartanád megérthetőnek. (ráadásul ahogyan leírod azért álszent módon lepofoznád a tanárt.. mondtam már: következetesebben írj.. ha már..)
attól, hogy súlytalan vagy, még nem vagy a súlytalanság állapotában. csak szabadesel az önelégültséged ormáról..