Nagyon ügyesen megúszta! Mondjuk utána szépen döngetett tovább a felnin (hallani a videó végén)
Én úgy jártam, hogy a településünk határában lévő kanyarban jött szembe egy Astra, ami kacsázni kezdett, majd egy elegáns hemperedéssel beborult a belső íven lévő árokba, nagyjából a kanyar ívének a közepén. Megálltam azonnal segíteni, de közben majdnem átmentek rajtam ahogy az árokban feküdtem és a biztonsági övbe szorult kétsébeesett nőt próbáltam valahogy kisegíteni a kocsiból. Mikor szinte éreztem, hogy súrolt valami akkor visszafordultam és a kanyar külső ívén, merőlegesen az útra, a padkán álltam meg a kocsimmal és a reflektorral a felborult autóra világítottam. Átszaladtam az úton és kiszedtem a nőt. Kínlódtunk egy pár percig, természetesen senki sem állt meg, csak kegyetlenül nyomták egy páran a dudát, mert pont a pofájukba világított a kocsim, de legalább lelassítottak és odafigyeltek, hogy mi történt.
Szóval szerintem nem nagyon lehet a pillanatnyi körülmények alapján megítélni rendesen a dolgokat. Ha az ember higgadtam egy kényelmes fotelból néz végig egy balesetet akkor sokkal könnyebb az optimális döntést meghozni.