Hát gyerekek szidjuk itt Orbánt meg a Gyúúcsáányt, de hadd mondjam el, hogy egyet kell értsek Turmion Kätilöt #34 hozzászólásával.
Bátyám kinn él már 2 éve New Yorkban, eléggé benne van a velejében, nagyon jó az ismeretségi köre, sok kint élő magyarul tudó (meg nem tudó) amerikaival barátkozott már össze elég jól. Most, az elmúlt nyáron voltam kint nála és sokat mesélt a kinti dolgokról.
Meglepett, mikor mondta, hogy odakint az a közfelfogás, hogy mehet a bizniszelés, intézkedés mindenkivel ahogy jól esik, de ez egy íratlan szabály, hogy a magyarokkal vigyázni kell. Konkrétan így mondták, így hallottam, hogy ennyire sóher, szemtelen, kapzsi, cigány banda nemnagyon van más, mint a magyarok. Elég bizalmatlanok velünk szemben. Elképzelhetitek, elég kellemetlen érzés volt hallani...
...nade szerencsére vannak kivételek is ott, örülök, hogy bátyám ezek táborát erősítheti. :)
Szóval az, hogy ilyen helyzetben vagyunk - nyilván a vezetőség az elsőszámú bűnös. De azért fogadjuk el, hogy nekünk is elég furcsa mentalitásunk van.
Itthon, ha pl azt mondom, hogy nekem Suzuki Swift-em van ('90-es évek környéki sedan), akkor általában legyintenek meg elkezdik szarozni az autót, hogy milyen occsó, meg semmi, béna, rossz autó. Nemrég mesélte bratyóm, hogy megkérdezte az egyik ilyen kinti barátját, hogy mit gondol egy kinti Suzuki szintű autóról. A haver azt válaszolta (akinek egy forintban kb 40milliós közép-felső kategóriás óttója van), hogy végülis van benne ez-az, nem fogyaszt olyan sokat, el lehet vele jutni A-ból B-be, az is jó.
Nem mondta azt bátyámnak, hogy nem jó, ne vegyen olyat, csak megszívja vele, szarbénahülye autó, hanem azt mondta, hogy az is jó, de van tőle jobb is.
Az amerikai helyzetről meg annyit, hogy idehaza teljes nyomor van a kinti léthez képest. Sokkal szebb fizetést kapnak az emberek, ezáltal sokkal nyugodtabbak, vidámabbak, kedvesebbek. Az árak kicsit lejjebb vannak a mieinknél, a benzin az itthoni árnak nagyon erős töredéke (ez nyilván azért van, mert helyben van az elkészült termék, nem úgy, mint nálunk).
Érdekes, hogy milyen sokat hallani, hogy az USA rosszabb helyzetben van, mint sok másik ország az eladósodottság miatt - ez lehet így is van...de én ebből nem tapasztaltam semmit sem. Életemben nem láttam még annyi ájfónt, meg tabletet, vidám, közvetlen, barátságos embereket. És hozzáteszem: nem csak a túristahelyeken járkáltam, hogy egy álomvilágot lássak. Megjártam Brookly-t, a mindenféle nemzetiségek negyedeit (kínai, orosz negyedekben - az orosz 'macskák' kifejezetten szimpatikusak voltak :) - Little Italy-t, stb), voltam a híres Harlem felé is meg persze Manhattan-ben és megkedveltem a várost az ottaniakkal együtt. Igaz, nyilván van árnyoldala is az amcsi életnek, ez nem vitás. De kellemes élmény volt látni boldog, kiegyensúlyozott, lusta embereket. :D
Igazából - a saját helyzetünkre visszatérve - nem túl sok mindent tudunk csinálni. Vagy tiplizünk az országból - nadehát ezt sem teheti meg mindenki a feleség és/vagy a pulyák miatt - vagy itthon maradunk és várunk, hogy mi lesz, próbálunk túlélni. Egyet tehetünk még talán. Összetesszük a kezünket és elmondunk egy imát a vezetőinkért - hogy vagy térjenek észhez vagy derüljön ki, hogy csak jót akarnak. Mert mást nem tehetünk.
Múltkor olvastam utána, hogy mégis mi az az államcsőd. És akkor szembesültem vele - az nem a rossznak a teteje. Az eleje. A totális mélypont. Amikor tönkremegy a pénzünk, odavesz a megtakarításunk, lehet nem is tudunk kereskedni, mert nincs értéke a pénznek, így nem tudunk vásárolni, üresek lehetnek a boltok, bezárnak intézmények, stb...
Szóval én azt mondom, mint huszonéves egyetemista, hogy egy esélyt lehet ennek adni, hogy az ember összetegye a két kis kacsóját. Több, mintha csak karba tett kézzel várjuk a világvégét...
Bátyám kinn él már 2 éve New Yorkban, eléggé benne van a velejében, nagyon jó az ismeretségi köre, sok kint élő magyarul tudó (meg nem tudó) amerikaival barátkozott már össze elég jól. Most, az elmúlt nyáron voltam kint nála és sokat mesélt a kinti dolgokról.
Meglepett, mikor mondta, hogy odakint az a közfelfogás, hogy mehet a bizniszelés, intézkedés mindenkivel ahogy jól esik, de ez egy íratlan szabály, hogy a magyarokkal vigyázni kell. Konkrétan így mondták, így hallottam, hogy ennyire sóher, szemtelen, kapzsi, cigány banda nemnagyon van más, mint a magyarok. Elég bizalmatlanok velünk szemben. Elképzelhetitek, elég kellemetlen érzés volt hallani...
...nade szerencsére vannak kivételek is ott, örülök, hogy bátyám ezek táborát erősítheti. :)
Szóval az, hogy ilyen helyzetben vagyunk - nyilván a vezetőség az elsőszámú bűnös. De azért fogadjuk el, hogy nekünk is elég furcsa mentalitásunk van.
Itthon, ha pl azt mondom, hogy nekem Suzuki Swift-em van ('90-es évek környéki sedan), akkor általában legyintenek meg elkezdik szarozni az autót, hogy milyen occsó, meg semmi, béna, rossz autó. Nemrég mesélte bratyóm, hogy megkérdezte az egyik ilyen kinti barátját, hogy mit gondol egy kinti Suzuki szintű autóról. A haver azt válaszolta (akinek egy forintban kb 40milliós közép-felső kategóriás óttója van), hogy végülis van benne ez-az, nem fogyaszt olyan sokat, el lehet vele jutni A-ból B-be, az is jó.
Nem mondta azt bátyámnak, hogy nem jó, ne vegyen olyat, csak megszívja vele, szarbénahülye autó, hanem azt mondta, hogy az is jó, de van tőle jobb is.
Az amerikai helyzetről meg annyit, hogy idehaza teljes nyomor van a kinti léthez képest. Sokkal szebb fizetést kapnak az emberek, ezáltal sokkal nyugodtabbak, vidámabbak, kedvesebbek. Az árak kicsit lejjebb vannak a mieinknél, a benzin az itthoni árnak nagyon erős töredéke (ez nyilván azért van, mert helyben van az elkészült termék, nem úgy, mint nálunk).
Érdekes, hogy milyen sokat hallani, hogy az USA rosszabb helyzetben van, mint sok másik ország az eladósodottság miatt - ez lehet így is van...de én ebből nem tapasztaltam semmit sem. Életemben nem láttam még annyi ájfónt, meg tabletet, vidám, közvetlen, barátságos embereket. És hozzáteszem: nem csak a túristahelyeken járkáltam, hogy egy álomvilágot lássak. Megjártam Brookly-t, a mindenféle nemzetiségek negyedeit (kínai, orosz negyedekben - az orosz 'macskák' kifejezetten szimpatikusak voltak :) - Little Italy-t, stb), voltam a híres Harlem felé is meg persze Manhattan-ben és megkedveltem a várost az ottaniakkal együtt. Igaz, nyilván van árnyoldala is az amcsi életnek, ez nem vitás. De kellemes élmény volt látni boldog, kiegyensúlyozott, lusta embereket. :D
Igazából - a saját helyzetünkre visszatérve - nem túl sok mindent tudunk csinálni. Vagy tiplizünk az országból - nadehát ezt sem teheti meg mindenki a feleség és/vagy a pulyák miatt - vagy itthon maradunk és várunk, hogy mi lesz, próbálunk túlélni. Egyet tehetünk még talán. Összetesszük a kezünket és elmondunk egy imát a vezetőinkért - hogy vagy térjenek észhez vagy derüljön ki, hogy csak jót akarnak. Mert mást nem tehetünk.
Múltkor olvastam utána, hogy mégis mi az az államcsőd. És akkor szembesültem vele - az nem a rossznak a teteje. Az eleje. A totális mélypont. Amikor tönkremegy a pénzünk, odavesz a megtakarításunk, lehet nem is tudunk kereskedni, mert nincs értéke a pénznek, így nem tudunk vásárolni, üresek lehetnek a boltok, bezárnak intézmények, stb...
Szóval én azt mondom, mint huszonéves egyetemista, hogy egy esélyt lehet ennek adni, hogy az ember összetegye a két kis kacsóját. Több, mintha csak karba tett kézzel várjuk a világvégét...