érvelj le. persze úgy, hogy sehol nem fejtettem ki az EU működését - gazdaságilag pláne nem részleteztem - (úgyis csak azt tudnám leírni amit tanultam, olvastam róla nem feltétlenül ebben a sorrendben), ennélfogva tévedni se nagyon tévedtem benne, nos nehéz lesz. mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy megcáfolod azon állításomat, hogy mindenki kevesebbet vesz ki a közösből, ahová Magyarország erőn felül fizet be, és ennek egyik bizonyítéka, hogy nálunk legmagasabb az ÁFA; márpedig ezen adónem egy meghatározott (egyébként kis százaléka) megy szépen az EU működésére.
vannak olyan államok, ahol tartósan magasan van ennek mértéke szinte kezdettől, nos ott nincs is baj. ám ott ahol az utóbbi időben kényszerültek emelni, ott bizony baj van. a baj: 1. nincs rendben a fogyasztás, csökken az ÁFA-bevétel és így arányosan az EU-bevétele is. 2. ekkor vagy ösztönzik a fogyasztást árcsökkenéssel (szinte kizárt a mai időkben), vagy mivel amúgyis nőnek az árak ezért az ÁFA-bevétel is nagyobb lesz. 3. lenne. csakhogy tényleg növekedtek a költségek. van egy mesterséges - csendben eszkalálódó - válság, tehát már nem elég ez sem ha nőne a fogyasztás véletlenül, na ekkor emelnek ÁFA-t. az alternatíva még a durva megszorítás. de azzal már a töke tele van mindenkinek.
szóval nálunk legnagyobb az ÁFA. nálunk van a legnagyobb szarban a fogyasztás. és ez az emelés pláne nem segített rajta. ha újabb megszorítás lesz: kormánybukták lesznek (ez jó az EU-nak és főleg az IMF-nek. utóbbinak pláne hiszen a "hazájukban" lehet szemenköpve a világot pénzt nyomtatni, és a virtualizációnak hála úgy tenni mintha a világ által befizettetett két hallal, meg öt kenyérrel jóllakatnák ők az egész világgazdaságot. persze utóbb ismét kifizetik nekik a cehhet.)..
nem tudom milyen versenyről beszélsz. kínában bagóért legyártatott vackokat adnak el itt nálunk is nyugati áron. ami a mezőgazdaságot illeti: lásd agrártámogatás. egy kis fél off: abba a szerinted koszfészekbe ahol kikeltél a tojásból, ne szarj.. ezt még egy kakukk is mint te tudhatná. egy valódi kakukk tudja is! ha nem tudod moderálni magad, majd más fog.
az európai közösség létrejöttének okával nem vagy akkor azzal tisztában, ha azt hiszed ez verseny, meg közös jó érdekében jött létre. ez egy kőkemény gazdasági egyezmény. elsősorban a franciák és a németek között, mert rájöttek, hogy az ásványkincsekért, erőforrásokért folyton háborúznának. és bizony a franciákat leteperték a németek ölég böcsületesen két alkalommal is. harmadjára nemigen lesz már hová bevonulniuk az usákoknak, mert a fritz-blitz azok után amilyen megalázó módon (nulla teljesítménnyel) a csigazabálók elbántak németországgal (is) nem merül ki annyiban, mint legutóbb. ha a gazdasági kötések fellazulnak itt háború is lesz bizony. merkel is emlegette ezt nem olyan rég, mikor nem akaródzott megkötni senkinek az újabb alkut amivel egy abroncsba szorítják az EU országait. a német-francia-és farvizes, farfekvéses benelux államok köztis gazdasági kapcsolat a visszazuhant britek számára egy újabb alapos vereség lett volna kimaradni egy egyébként is nyugat-keletre osztott európai blokkból kimaradni, ezért csatlakoztak. de ez nekik is gazdasági kérdés. most, hogy nem éri meg, tepernének belőle.. németország a francia kerékkötök nélkül sokkal jobban teljesítenének. de kellene nekik a gyarmat, olcsó gazdasági terület. szabad már nincs. csak szabad államok. volt már ilyen..
és bármilyen hihetetlen van, hogy egyedül könnyebben boldogulnak az országok. hogy abból mi jó származik nekünk, hogy Iránt most baszogatják.. az oroszok megveszik a perszáktól az olajat, földgázt, és emelnek is az áraikon. és a németek, franciák könnyebben kifizetik majd a magas árat. mi meg világpiaci, kisfogyasztói áron, szláv-kedvezmény nélkül itt fogunk döglődni..
mit akarnak szerinted bevezetni Ázsiában?
milyen ideológia? a rasszizmusról és a szó használatáról is kifejtettem a véleményem párszor, nem ebben a posztban. röviden. milyen rasszizmus. (pláne EU-s vonalon?) ha a poszttémára gondolsz, akkor meg szerinted nem a zsidókra igaz amit a zsidókról írtam. illetve szerinted nem igaz senkire? vagy vak vagy, vagy hülye is.
had ne kelljen sajnálnom szegény szerencsétlen rabszolgatartó, gyarmataikat jelenleg is gazdasági függésben tartó, ásványkincsekért más államokat felszabdaltató országok lakóit és főleg vezetőit sajnálnom, jó. egyébként ők nem fizetnek be erőn felül sehová.. és ha tisztességes játékot akarunk nem sunyi lapítást, akkor a magyar királyság területe például visszaállítandó, termőföldejeinkkel, bányáinkkal, kulturális, nemzeti egységünkkel, míg a brit birodalom egy füst alatt anglia lenne csak, franciaország meg a jelenleg még megmaradt és a gyarmataikról bevándorolt menekültek között felosztandó.. és utóbbi kettő még igazságos is lenne..
felzárkózás már ez is egy fals szó ebben az esetben. mivel elvették soha nem látott módon az ország kétharmadát, hogy ők maguk gazdasági igényeiket, míg a kisebbségeink azon államalapítási szándékukat, melyre soha nem voltak képesek, és maguktól meg pláne nem kiélhessék magukat a mi rovásunkra, cserébe egyszer majd élhetünk olyan színvonalon, amit ők a rablásokból megteremtettek, de fenntartani nem tudnak anélkül, hogy le ne rabolják az új tagállamokat. hmm..
az EUs pénzek Magyarország pénze is. és mondom: azt se tudjuk/engedik lehívni amit befizettünk. nézd végig az EU által engedélyzett projekteket. egy sem értékteremtő beruházás. egy sem pótolja az akkor még E(G)Ks tagországok, k-európai országokban véghez vitt iparmegszüntető, mezőgazdaság-felszámoló felvásárlós-tönkretevős piacrablásait.
"Le kéne állni a halucinogénekkel és talán jobban átlátnád a helyzetet."
attól ha te leállsz a drogokról, mégha kigyomlálod is magadból a hallucinogént
én nem fogom jobban átlátni a dolgokat
esetleg te; bár ez kétséges az utóbbi pár kommented alapján