Ezek nélkül is igen nagy hatást gyakorolnak a gyerekeikre, fiataljaikra. Amerikai tapasztalatom alapján:
lányok kiházasítása
ribanc életmód, addig, amíg meg nem házasodnak
piálás, füvezés, mert a férjet nem lehet elviselni, esetleg egy kis leszbuzulás
állandó paranoiában való élés, minket mindenki bántani akar, rácsok mindenhol
lakásban félhomály van, függönyök mindenhol - így már a pár éves gyerekek is gülüszeműek és szemüvegesek
szűkebb körben való szaporodás
zabálás
elhitetés a néppel, hogy ők a kiválasztottak
a rabbik szavának vakon követése
állandóan valamit ünnepelnek
pazarlás
és egy csomó dolog, ami egy fejlődő gyerek személyiségének nem biztos, hogy jót tesz.
Közben figyeltem a vörös hajú gülüszemű fiatal zsidó gyerekeket, ifjakat és sajnáltam őket. Mentek a kaftánjukban, látszott rajtuk, hogy iszonyat büszkék, mert igen én zsidó vagyok, én kiválasztott vagyok, és nagyobb rabszolgák, mint bárki, jobban birkamódban vannak tartva.
Legalábbis a pajeszosok körében, akik nagyon követik a hagyományokat. És akiket nem is kéne zsidónak tekinteni, mert ne mondja már meg nekem senki, hogy egy fehér bőrű tejfölös képű legény, ugyanaz a nép, mint egy barna bőrű barna hajú "mediterrán" zsidó. Mint a posztképen jobb felső sarokban lévők pl.