Én méterekre járok a földtől, olyan dolgokról álmodozom, amik nagy valószínűséggel soha nem fognak megtörténni velem, de szerintem nincsen ezzel semmi gond, mert ettől függetlenül bizakodom. Ezeket a dolgokat nem lehet irányítani, legalábbis nekem nem megy és szerintem az emberek nagy része nem is akar kompromisszumot kötni. Egy életünk van, akaratlanul is a legjobbat szeretnénk kihozni belőle, ezért amikor valaki szembesül azzal, hogy megfog halni, mégsem élt át olyan dolgokat amiket szeretett volna, persze, hogy bánkódik és csupa "bárcsak" gondolatai lesznek.
Részben igazat adok neked, de a cáfolataid nekem több sebből vérzenek. Ha kimutatod az érzelmeid és ennek következtében elveszted családod, barátaid akkor nem volt eddig miről beszélnetek, hisz ha fontosak vagytok egymásnak (fú de nyálas) akkor itt érdemes kompromisszumot kötnötök.. Oké, hogy 20 évesen azt mondod, ha többet vagy barátaiddal esetleg megutálod őket, de ha az elkövetkező 40 évben a sok munka és egyéb kötelezettségek (amit mások elvárnak tőled) mellett nincs időd olyan örömökre, amik kompenzálják a csalódásaid, szerintem te is felsóhajtasz majd és dőlni fognak belőled a temérdek "bárcsak".
Mondjátok nyugodtan, hogy na még egy okoskodó "bölcs" 20 éves. Valószínűleg igazatok van, rohadtul nem tudok még semmit az életről (ill. sajnos de, csupa negatív dolgok), de a környezetemben lévő élettapasztalt emberek 95%-án látom (pedig nincsenek halálos ágyukon), hogy telis-tele vannak "bárcsakokkal" és szomorúsággal. Nem azért, mert a lehetetlen álmaikat nem tudták megvalósítani, hanem szimpla, egyszerű dolgok miatt. "Bárcsak ne kellene ennyit dolgozni (hozzáteszem igazságtalanul érdemtelen "jutalomért") és lenne több időm a családra, barátokra... (amik ha jól működnek igenis hiányoznak az ember életéből) ...bárcsak boldogabb lennék."
Bárcsak 40 év múlva is meghallgathatnám azt, hogyan vélekedsz az akkori életedről.
Részben igazat adok neked, de a cáfolataid nekem több sebből vérzenek. Ha kimutatod az érzelmeid és ennek következtében elveszted családod, barátaid akkor nem volt eddig miről beszélnetek, hisz ha fontosak vagytok egymásnak (fú de nyálas) akkor itt érdemes kompromisszumot kötnötök.. Oké, hogy 20 évesen azt mondod, ha többet vagy barátaiddal esetleg megutálod őket, de ha az elkövetkező 40 évben a sok munka és egyéb kötelezettségek (amit mások elvárnak tőled) mellett nincs időd olyan örömökre, amik kompenzálják a csalódásaid, szerintem te is felsóhajtasz majd és dőlni fognak belőled a temérdek "bárcsak".
Mondjátok nyugodtan, hogy na még egy okoskodó "bölcs" 20 éves. Valószínűleg igazatok van, rohadtul nem tudok még semmit az életről (ill. sajnos de, csupa negatív dolgok), de a környezetemben lévő élettapasztalt emberek 95%-án látom (pedig nincsenek halálos ágyukon), hogy telis-tele vannak "bárcsakokkal" és szomorúsággal. Nem azért, mert a lehetetlen álmaikat nem tudták megvalósítani, hanem szimpla, egyszerű dolgok miatt. "Bárcsak ne kellene ennyit dolgozni (hozzáteszem igazságtalanul érdemtelen "jutalomért") és lenne több időm a családra, barátokra... (amik ha jól működnek igenis hiányoznak az ember életéből) ...bárcsak boldogabb lennék."
Bárcsak 40 év múlva is meghallgathatnám azt, hogyan vélekedsz az akkori életedről.