ezt tanusítom, van, aki már tizenévesen teljesen egyedül marad, és úgy kell kitapasztalnia az élet ügyes-bajos dolgait, én ismerek is ilyet, és nagyon nem lennék a helyében.
másrészt az előző érveléseidet már a legelső posztodban ki kellett volna fejtened, és akkor nem esnek a torkodnak :)
harmadrészt a poszt azért ilyen negatív hangvételű, mert a nővérke nem azt írta le, aminek örültek a betegek, hanem amit megbántak. biztos volt egy csomó pozitív gondolatuk is, hogy pl milyen jó, hogy ezt-azt nem siettem el, de a nővért alapvetően nem ez érdekelte, meg a megbánások is kollektívan vannak összeírva.
amúgy ez a barátság téma: nem okvetlenül az együtt töltött idő vagy a kommunikáció módja vágja gallyra két ember viszonyát. a közel- és régmúltbéli tapasztalataim alapján leginkább azt mondanám, hogy az egy vagy több harmadik személy ténykedése, vagy más külső tényező... de semmiképp sem a munkahely vagy a suli. hacsak nem vagy a titkos szolgálat embere, akkor mindig van időd legalább egy telefonra.
másrészt az előző érveléseidet már a legelső posztodban ki kellett volna fejtened, és akkor nem esnek a torkodnak :)
harmadrészt a poszt azért ilyen negatív hangvételű, mert a nővérke nem azt írta le, aminek örültek a betegek, hanem amit megbántak. biztos volt egy csomó pozitív gondolatuk is, hogy pl milyen jó, hogy ezt-azt nem siettem el, de a nővért alapvetően nem ez érdekelte, meg a megbánások is kollektívan vannak összeírva.
amúgy ez a barátság téma: nem okvetlenül az együtt töltött idő vagy a kommunikáció módja vágja gallyra két ember viszonyát. a közel- és régmúltbéli tapasztalataim alapján leginkább azt mondanám, hogy az egy vagy több harmadik személy ténykedése, vagy más külső tényező... de semmiképp sem a munkahely vagy a suli. hacsak nem vagy a titkos szolgálat embere, akkor mindig van időd legalább egy telefonra.