Tegyük azért hozzá, nem elhanyagolhatóak az érdemei sem azoknak az egyes embereknek, akik a megfelelő helyen voltak a megfelelő időben ezen a szervezeten belöl, s akik érdemi munkássága, szívvel és lélekkel önmaga irányába és mások iránt hozott áldozata tette jobbá az életet annak idején, és teszi ma is.
Azért volt és lett népszerű minden nagyobb vallás, mert az átlagember nyelvén volt képes kommunikálni és megérinteni az érzelmeiket, az ott dolgozó emberek pedig követendő példával jártak elöl, hiszen többet tudtak az egyszerű parasztnál, gyógyítottak, tanítottak és építettek. Összetartottak közösségeket és embereket, akik a közvetítésük nélkül megsemmisültek volna a hatalomért vívott harcban. És most már lehet említeni a hibákat is.