James Randi 1 millió dolláros kihívásához hasonlatosan a blog szerkesztője 1 millió forintot fizet annak, aki a tudományos módszertannal létrehozott, Általános Isten meghatározása istenérvét cáfolni tudja.
Már az elejétől követem a kommenteket, sőt még mielőtt itt megjelent ez a post, elolvastam egy pár hónapja a kihívást, és annak a kommentjeit is. Nagyon ritkán szólok hozzá így nyilvánosan témához, de mások hozzászólásain általában jót mulatok, ezért tulajdonképpen jobban szeretem a kommentek olvasását, mint magukat a posztokat. Ez nem csak ezen a honlapon van így. Viszont most úgy érzem, hogy ehhez hozzá kell szólnom, bár nem is értem igazán miért... :)
Én soha nem próbáltam besorolni magam semmilyen világnézetbe. A vallásosságot nem, de az egyházakat elítélem. A kihívást annak idején azért olvastam el, hogy szórakozzak egyet egy vallási fanatikus próbálkozásán. Már akkor a cím elolvasásakor biztos voltam benne, hogy soha senki nem fogja elvinni az 1 "misit". Aztán maga a kihívás, meg a kihívó egy kellemes meglepetés volt. Viszont ténylegesen meggyőződtem arról, hogy a pénz marad. Maximum 1-2 10ezres kiosztását tartottam reálisnak, nem tudom, hogy ilyen történt-e. Viszont a kommentek olvasásakor már akkor elkezdtem kiábrándulni a dologból. Tisztában vagyok vele, hogy az ember ennyi munka után már nem fog engedni az igazából. Én sem tenném. De az, ahogy kezeli IGe a kritikákat, észrevételeket, és ahogy a sokszor teljes mértékben korrekt, és rossz indulat nélküli hozzászólásokra válaszol, az már-már felháborító. És az itteni reakciók ezt az észrevételemet teljes mértékben megerősítették. Nem értem, hogy miért kell egy olyan embert butának, primitívnek, pisisnek, etc. nevezni, aki alapvetően logikus gondolkodású, és normál hangnemben megfogalmazza a saját véleményét. Attól még, hogy valaki gondolkodás módja különbözik IGe gondolkodás módjától, nem értem miért kell ilyen jelzőkkel illetni. És itt az is látszik, hogy fel lehet úgy cukkolni, hogy megfeledkezve magáról, teljesen elhagyja azt az intellektuális képet, amit kialakított magáról.
A definíciójáról van véleményem, de nem fogom itt elmondani, úgyis tudom, mi rá a válasz. :)
Ennek ellenére "négyszemközt" szívesen beszélgetnék vele, amikor nincs önkéntelenül is megfelelési kényszer a közönség irányába, mert biztosan egy sokat tapasztalt, nagy tudású ember, akitől lehet tanulni.