James Randi 1 millió dolláros kihívásához hasonlatosan a blog szerkesztője 1 millió forintot fizet annak, aki a tudományos módszertannal létrehozott, Általános Isten meghatározása istenérvét cáfolni tudja.
"Hiszen a mai világunk vívmányait éppen a hitetlen embereknek köszönhetjük,"
akik hittek abban amit megcsináltak, létrehoztak. Akkor, miért is érvényesebb szerinted a -1*-1, mint az 1*1? Ugyanaz az eredmény.
Dogmák megcáfolása vagy túllépés idejétmúlt világnézeten, ez a tudás, ismeretek bővülésével kezdődött, de nem csak hitet (nem létező, igazolatlan dolgokat) cáfoltak meg vele, hanem egészen addig a pontig érvényes állításokat.
"Elhinni" vagy "hinni valamiben" egyenlő "bizonyított" - "nem bizonyított".
Két külön fogalom szerintem.
Más tészta, nyelvtani korlátok és fogalmak jelentései.
Jól sejtem, hogy még előző kommentedben leírt zenbuddhista világnézet befolyása lenne ez a "nem hívés" ereje, csakhogy pontosabb megfogalmazásban ez inkább
vágy/elvárás, valamiről alkotott elképzelés nélküliségnek
fordítható? Tehát akkor ismerhetsz meg valamit igaz valójában, ha nem rendelkezel előítéletekkel iránta, elvárással, illetve elő-képzelettel, ami a hithez sorolható, azaz egy homályos tapogatózáshoz az elefánt részein?
Nem ártana tisztázni ezt. Mert esetleg félreértésekre adhat okot.