A valódi rasszizmus. Kikészítenek egy kiváló embert, mert az egyik felmenője keresztény volt. A középkorban élünk? Hogyan lehetséges ilyesmi, az Úr 2012-ik esztendejében?
Na most egyrészt mi közünk van hozzá, másrészt nem baj az, ha nem csak a zsidók hivatkoznak állandóan rasszizmusra, hanem megkapják ők is. Harmadrészt, ha az a kritérium, hogy valaki anyja zsidó legyen, akkor legyen úgy, ezt az érintett embernek is tudnia kellett volna.
Amúgy én már össze vagyok zavarodva, és szerintem a zsidók is. Elvileg a zsidó egy nép, a vallás az az izraelita. Vagy nem? de amikor arra hivatkoznak, hogy üldözik őket, vagy utálják őket, akkor sosem világos, hogy most a vallás miatt üldözik őket, vagy a származás miatt. De ki eredeti zsidó származású? mert a vörös hajú rosenberg biztos nem, mert nem úgy néz ki, mint aki ábrahám sátrából indult volna el a sivatagból, ha meg rosenbergben folyik egy kis európai vér is, és véletlenül attól vöröses a haja, akkor miről beszélünk zsidó származásról? (mint ahogy ki a szittya magyar) akkor őneki a vallása a zsidó, mármint izraelita, akkor nem a származása miatt utálják. Valahogy nekem úgy tűnik, hogy a zsidóság inkább olyan, mint egy zártkörű klub hívhatjuk érdekcsoportnak is, (mint anno a kereszténység) összegyűjti a pajtásokat, akik egy közös eszme vagy mi mögött-alatt egymással nagyon jól meg vannak, másokat kirekesztenek, és a zsidóságra hivatkozva intézik a kis ügyeiket. Valahogy nem népcsoport, nem vallás, illetve nagyon nagy a keveredés.
Ja, és nem tudom ,én nem utálom a zsidókat, mert nem is ismerek, vagy ha igen nem tudom róla, de nem is érdekel, de nem is csodálkozok, ha nő az utálat, mert ha már annyit tépjük a szánkat, hogy nem szép dolog kirekeszteni valakit és üldözni, akkor nekik sem szabadna ezt tenni, mondván hogy keresztény. Márpedig a keresztény ember csak egy goj (nem is ember), és ez ugyanúgy rasszizmus vagy mi.