A valódi rasszizmus. Kikészítenek egy kiváló embert, mert az egyik felmenője keresztény volt. A középkorban élünk? Hogyan lehetséges ilyesmi, az Úr 2012-ik esztendejében?
Azt, hogy ki kezeli rasszizmusként, és ki kezeli vallási autonómiaként, senkire nem lehet ráerőltetni, éppen ezért mindenkinek joga van eldönteni, hogy tekint az ügyre. Azt is tudom, hogy az általam felsorolt ismeretek hiányában nyilván valószínűbb, hogy negatív megkülönböztetésként csapódik le az ügy, amire persze nagyban rásegít az üggyel kapcsolatos hazai közvélemény.
Nekem személy szerint "szakmai ártalom", hogy árnyaltabban tekintek az ilyen kérdésekre. Értem és ismerem a rasszizmus "vádjának" alapjait az ügyben, de ugyanúgy tisztában vagyok a zsidó közösség sajátosságaival a kérdéskörben. Szerintem sokkal hatásosabb és előre mutatóbb lenne egyfajta távolságtartó toleranciával tekinteni ezekre a dolgokra.
Aki egy ilyen közösség tagja akar lenni, az "készüljön fel belőlük", számoljon az ilyen eshetőségekkel, különben csúnyán megütheti a bokáját. Számomra is egyértelmű, hogy minden bizonnyal valakinek valamiért jó volt, hogy eddig zsidó volt szegény Oszkár, most meg hirtelen nem az. De egyből rasszizmussal telekürtölni az országot legalább annyira a béke torpedózása, mint "kitagadni" a közösségből Egrit. Egyszerű hatalmi játszma volt ez, amit minden oldal a saját meglátása szerint tud felhasználni. Éppen ezért mondtam, hogy erősen szubjektív dolog a megítélése, mondhatni "mindenkinek szíve joga eldönteni"