Nem nézek ATV-t egyáltalán, sőt, lassan már semmilyen tv-t nem nézek, "retekklubot" meg pláne nem, mert csak a szar, az erőszak és a celeb-bulvár-faszságok fröcsögnek mindenhonnan.
Mint mondtam, saját tapasztalataim alapján ítélkezek, amit testközelből látok-láttam, de ezt próbáltam veled megosztani a legelső hozzászólásomban is, bár látom nem fogtad, hogy mi is volt a lényege a mondandómnak.
Ezek a videók csak megerősíteni tudnak a nézeteimben, amit felvázoltam már korábban is számodra.
A gárda "kemény magját" pedig nem magamhoz viszonyítottam, de már régen rossz, ha ezt is magyaráznom kell Neked.
Pont elég katonai szervezet van Magyarországon, ezeket kéne jobbá és hatékonyabbá tenni, de amíg bohócok mutatványoznak a "legfőbb házban" addig sajnos gyökeres változás nem lesz. A gárda meg menjen inkább airsoftozni valamelyik félreeső erdőben, ahol ki tudják magukat élni. Kb. olyan komolyságú az egész.
És hogy agymosó csatorna lenne az ATV? Szerintem nézz magadba, és meglátod, ki az agymosott. Az általam felsorolt szélsőjobbos portálok pont alkalmasak erre a célra, és lefogadom, Te pont ezekből olvasod el a napi híreket is.
Egyszer-kétszer, piti kis lopáshoz? Te sem követed azt a nézetet úgy látom, hogy amihez fingom sincs és nem értek, ahhoz nem fogok ordító baromságokat hozzászólni, azt gondolva, hogy kurva nagy megmondóember vagyok.
Ha pedig az volt a célod ezzel, hogy ledegradáld a munkánkat és sértegess, megjegyzem nem Te vagy az első, aki ezt megteszi, nyugodtad folytasd csak tovább, én csak mosolyogni tudok ezen. Viszont meglesnélek téged, hogy ugyan milyen talpraesetten cselekednél egy "piti kis lopás" ügyében, nyomodban az ügyészség árnyékával, akik csak arra várnak, hogy mikor hibázol egy kicsit, mely után évekig álmatlanságot okoznak majd Neked és családodnak.
Az említett cigány-keresztelővel kapcsolatban is csak egy (pár) szimpla kérdésem lenne.. Hallottad a rendőrségi rádióforgalmazást? Tudtad, hogy milyen bejelentés alapján mentek ki a járőrök? Netalán közvetlen kapcsolatban állsz az ügyeletes tiszttel, és megdiskurálod vele, hogy mit mondott a kiküldött járőröknek és hogy ők mit jelentettek vissza a helyszínről? Tudnám a legapróbb részletekig boncolgatni és forszírozni a témát, hidd el, otthon vagyok benne, de javaslom, inkább hagyjuk az egészet, úgysem értenéd meg.
Tisztában vagy a rendőrségi törvénnyel? Ha igen, rémlik az a mondat, hogy: ha a rendőrjárőr előreláthatólag egy intézkedést nem tud eredményesen lefolytatni akkor.... ecetera-ecetera.. De gondolom nem rémlik...
Ja, és nem náciztam, nem rasszistáztam le senkit. De elmondom, hogy a kisebbség bizonyos rétegétől nekem is felfordul a gyomrom, csakúgy, mint Neked és feltételezem, még jó pár embernek..
Hidd el, valahol mindegyikünk ugyanazt akarja, csak az utat illetően nem egyezik a véleményünk.