Best of Izé

Persze. A puding próbája az evés. :) És valóban rohadt bonyolult lehet ezt megcsinálni. A természetnek röpke 3milliárd év alatt sikerült. Mi most megpróbáljuk lemásolni, hátha összejön.

De szerintem még utána is nagyon sokáig nem lehetünk benne biztosak, hogy az lett a végeredmény, amit akartunk.
Teszem azt XY "lelkét" átplántáljuk egy műagyba. Elméletileg frappánsan működik, mindenki boldog. Közben meg lehet, hogy az emberkének belül teljesen más gondolatai, érzései, ösztönei lettek, mint azt megelőzően. Az nyilván szembeszökő lenne, ha semmilyen nem lenne neki, tehát az kudarc lenne (el is lehet akkor könyvelni az emberkét hullának). De ha mondjuk eddig szerette a csokis fagyit, de ezután már nem szereti, akkor mi van? (Nyilván nem a csokis fagyi itt a kérdés, hanem más, magasztosabb dolgok.) Eddig ilyen volt, és utána meg olyan lett. Mint egy jó kis személyiségzavar, vagy hasonló. :)
Honnan fogod tudni, hogy egy más embert kaptál végeredményként? Csak mert ugye ő nem fogja tudni, hogy megváltozott! Neki az lesz természetes, ami a végeredmény. :)

Erre jön rá a morális kérdés. XY befizet egy agyátültetésre. Megcsinálják neki, majd ezt követően éli életét. De mi a garancia arra, hogy valóban ő került az új testbe? Vagy hogy nem módosítottak benne ezt-azt? Teszem azt, ha egy milliárdos agyát plántálnám át, bizony megfordulna a mocskos kapzsi agyamban, hogy ez az emberke a következő testében akár adakozó is lehetne ... főként engem kedvelhetne, mikor adakozik. És valami különös csoda folytán az emberke már másnap nekem adja a vagyonát, és utána elmegy Tibetbe szerzetesnek napfényen élni. Ezt jogilag hogyan véded ki? Ugyanis az így átültetett ember szabad akaratából teszi ezt. Fel sem merül benne, hogy azelőtt ilyet soha nem tett volna. Módosítani meg ugye nem lehet, mert egy rendben működő agyat kaptál. ... Csak éppen nem azt, ami a korábbi.
De ugyanez lehet a gyilkossággal, vagy bármi mással is. Eddig békés volt az illető, ezt követően agresszív. Eddig félt a tűztől, most meg piromániás lett. Stb. Akár egy teljesen új személyiséget is kaphatsz belőle. Az pedig már azt jelenti, hogy az előzőleg létezett ember meghalt, nem él tovább. Teste ugye már nincs, a tudata pedig nem az, ami volt. Ergo meghalt.

Szóval érdekes kérdés ez. Én nem hiszem, hogy sikerül ezt 50 év alatt megoldani. De ha sikerül is, az sem sokat fog jelenteni. Az emberi tudat nem arra van kitalálva, hogy több száz évig éljen. Nézd meg az öregeket. Sokuk már várja a halált. Megélt sok dolgot, látta meghalni a szerettei egy részét. Vajon akarja látni azt, hogy a gyerekei is meghaljanak? Nem. Vagy nézd meg, hogy egy öreg menyire el van keseredve amiatt, hogy változik körülötte a világ. Az ember szereti az állandóságot, nem szereti a folyamatos változást. Márpedig a világ állandóan változik körülötte. Idővel kiöregszik belőle és inkább véget vet az életének, mintsem éljen tovább. Fiatalként még talán úgy gondolja, hogy vagány dolog 300 évvel ezután élni. De pár évtized, és rájön, hogy nem akarja tudni, milyen lesz a jövő.
A legtöbb ember idővel kikapcsolná (megölné) magát. Az emberi elme nem képes több száz évig élni. Egy üres kis hóbort lesz ez egy szűkebb, idiótákból álló csoportnak, akik persze idővel megunják ezt.

Ahhoz, hogy egy valóban működjön, az emberi elmének sokat kell még fejlődnie.
Technikailag valóban nagyon sok dologra képesek vagyunk. De a tudata a legtöbb embernek még nem nőtt fel hozzá. Lehet, pár évtized, és embert tudunk klónozni, akár önmagunkat, gyerekeinket is. De morálisan nem tudjuk mégsem helyretenni a dolgot. Hiába klónozzuk le egy szülő meghalt gyerekét - az már nem lesz ugyanaz. A szülő érezni fogja, hogy nem ugyanaz - a tüske végig ott lesz benne. Ez a helyzet a többi olyan dologgal is, ahol túlléptünk a szellemi fejlettségünk szintjén.
Először a tudatunkat, akaratunkat, szellemünket kellene kitisztítani. Először magunkban kell rendet tenni, és csak utána változtatni meg a körülményeket.
Azt, hogy hogyan tudjuk megváltoztatni, az már adott (vagy adott lesz). De hogy miért tesszük, és hogy megértsünk a következményeit, az már nem.
Még mindig a majom szintjén vagyunk, egyszerű ösztönlényként. Úgy élnénk a lehetőséggel, mintha egy csimpánz kapna lehetőséget az "örök" életre. Ezekhez a dolgokhoz előbb szellemben kellene felnőnünk, nem technikai tudásban.

(Meg különben is: nincs örök élet. Minden véget ér egyszer, előbb, vagy utóbb. Talán hosszabbítani lehet rajta, de örök nem lesz semmi. Aki nem tudja elfogadni a halált, annak nagy csalódás lesz ez a lehetőség is, akárcsak bármely más elmúlás.)