![](http://www.ize.hu/_files/pictures/51/51079.png)
Idealisztikus zsákutca vagy törvényszerű állomása a XXI. század gazdasági folyamatainak?
A film készítői német gazdasági szakembereket szólaltattak meg a témában. Annyi biztos, hogy mind az akadémiai, mind pedig a köz-, illetve magánszférában dolgozó közgazdászok körében az egyik legvitatotabb kérdéssé vált az utóbbi néhány évben.
Bónusz: Értékalapú gazdaság, avagy miért ne érvényesülhetnének a belső vállalati menedzsment és marketing több évtizedes paragigmáját jelentő alapelvek a nemzet- és világgazdaságban?
Ez a modell is valamilyen szinten utópia. Abból indul ki, hogy az emberek ha kapnak valami alap juttatást, akkor amellett is majd dolgozni akarnak.
De az emberek nem akarnak dolgozni most sem! :)
Hiú ábránd azt gondolni, hogy az ember életcélja az, hogy dolgozzon. Ugyan a mai világunkban sokan elképzelni sem tudnák az életüket enélkül, de mégsem ez a céljuk.
Ha megnézzük Maslow-piramisát (nem fontossági sorrendben, hanem csak a pontjait), látjuk, hogy az emberek szükségleteiben az alábbiak szerepelnek:
- Fizikai szükségletek (kaja, pia, levegő, stb.), általában ezzel lehet a legjobban motiválni, pontosabban ennek hiányával. Ezt a rendszer alapból megadná mindenkinek, tehát az ebből fakadó motiváció kilőve. Amíg ma azért dolgozik, hogy egyen, ez a jövőben nem fogja motiválni.
- Biztonság. Nagyrészt ezt is megadná neki a rendszer, tehát ezügyben sem lesz motivált, hogy megszerezze.
- Valahova tartozás, szeretet, kapcsolat, stb. Ez független a jelen felvetéstől.
- Meg-/Önbecsülés. Ebben semmi többet nem ad a rendszer. Mert tény, hogy ezzel "megbecsülik" őt. De egyrészt mivel mindenki megkapja, mégsem igazi megbecsülés (nem lesz ezáltal több másoknál), másrészt milyen önbecsülést ad az, ami eltartottá tesz valakit? Tehát alapvetően ez is kilőve.
- Önmegvalósítás.
A nagy okosak abban gondolkodnak, hogy talán majd ez a rész lesz az, ami motiválja az embert. Szerinteük meg akarja majd önmagát valósítani, és ezért fog dolgozni.
Hát ki kell ábrándítanom őket. Amikor az ember önmegvalósításra gondol, akkor nem feltétlen a munka jut az eszébe! :) Ma, mikor a megélhetésért küzd valaki, akkor (ha már kötelező dolgoznia) próbál olyan munkát találni, ami egyúttal ezt is lefedi valamennyire. Így a mai rendszerben tény, hogy szóba jön a munka, mint önmegvalósítás.
De amikor már nem fog kelleni megélhetésért gürizni, akkor a munka ki fog esni, és az önmegvalósítás más útra fog terelődni. Fontos lesz számára az önmegvalósítás (hiszen a többi szükséglete adott lesz már), de ezt a megvalósítást nem feltétlen a munkában fogja látni.
Önmegvalósítás az is, ha tanul, új ismereteket szerez. Az is, ha hegyeket mászik, valamilyen sportot űz, járkál a világban és megismer sokakat. Szintén megvalósítás a bélyeggyűjtés, modellezés, gyereknevelés, kertészkedés, búvárkodás, és még sorolhatnám. Nézd csak meg, hogy egy átlagember mit csinál akkor, amikor nem kell dolgozni mennie. Nem dolgozni akar, hanem a hobbinak és a családnak él. Ez az ő önmegvalósítása. (Persze vannak kivételek.)
Tehát ezt a motivációs tényezőt is kilőttük.
Ergo nincs semmi, ami motiválja őt a munkára, pláne nem a rendes munkára.
Megjegyzem, itt azokra gondolok megint, akik jelenleg is hasonló jövedelemmel rendelkeznek, mint amit a feltétel nélküli jövedelemmel is kapnának.
1. Egy sokat kereső mérnök számára motiváció, hogy a megszokott gazdag életvitelét fenntartsa önmagának és a családjának. Neki motiváció, hogy mérnökként érvényesüljön, mert azért tanult sokat. Tehát ő esélyes, hogy nem fogja otthagyni a munkáját.
2. Viszont annak, aki jelenleg takarításból, mosogatásból, segédmunkából tengeti az életét, annak számára nem lesz motiváló erejű a rendszer. Vagy gondolod van olyan, akinek élete álma, hogy egy konyhán mosogathasson napi 8 órát annyiért, amennyiért otthon is ülhetne a gyerekeivel?
Éppen azt a réteget fogja a legkevésbé motiválni, akinek a leginkább szüksége lenne rá.
(Ráadásul a többiekben ellenérzést is kelt.)
Az a baj a kiagyalt rendszerrel, hogy a legfontosabb tényezőt nem veszi figyelembe: az embert.
---
Meglepő, de a leghatékonyabb gazdasági modell a jelen gondolkodású ember számára a kapitalizmus lenne. A minél kötetlenebb szabad verseny, minél kisebb mértékű szolidáris hálóval.
Ahol az ember rá van kényszerítve arra, hogy dolgozzon és tegyen önmagáért, illetve hogy fogjon össze másokkal a saját érdekében, mert különben senki más nem segít rajta. EZ motiváló.
(Hozzáteszem, ilyen rendszer még a büdös életben nem volt a világon hosszabb ideig. Valahogy a szolidaritást mindig odaette a fene viszonylag rövid időn belül.)
Az állam dolga nem az lenne, hogy szolidáris/szociális hálót működtessen, hanem hogy az egyébként önmagában is frankón működő rendszert igazgassa. nem kel gyükeresen belenyúlni, mert megy az magától szépen. Csak terelgetni kel itt-ott, meg lecsapkodni a vadhajtásokat.
Ha az ember rá van kényszerülve, hogy önmagáért tegyen, akkor tenni is fog. (Vagy éhenhal, de az már az ő baja.)
Erre sokan azzal jönnek, hogy "akor mi lesz a szegényekkel". Mindig ezel jönnek. És ezzel teszik tönkre a dolgot.
Mert mi lenne a szegényekkel? Semmi. Élnének tovább, rákényszerülnének, hogy hatékonyabbak, okosabbak, alkalmazkodóbbak legyenek.
Utána jönnek azzal, hogy mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül szegények, és esetleg nem is tudnak önmagukon segíteni. Mi lenne velük? Semmi különös. Meglepő, de aki vagyonos, gazdag ember, az bizony nem keveset szokott adni olyan célokra, amit hasznosnak tart. És igen, van köztük sok olyan is, aki a szegényeket támogatja. És nem feltétlek közvetlenül adott pénzzel. hanem más jellegű támogatással, amivel elősegíti, hogy a szegény önmagától talpra tudjon állni.
Az eddigi rendszerekkel pl. az volt a gond (a mostanival is), hogy a szegény réteg egy tetemes része elvárja, hogy eltartsák őt. Úgy érzi, hogy neki jár ez, jár az, jár amaz. Csak úgy jár, és persze ezért nem kell tennie semmit. Mert az "állam adja". És ez neki teljesen természetes, mert azt, hogy egy gazdagabb ad neki, felcseréli azzal, hogy az állam ad neki. Egy megszemélyesített dologgal cseréli fel az embert, akiből él, és ezáltal elvárás lesz részéről, hogy őt eltartsák. Igazából fel sem merül a legtöbbjükben, hogy ők valójában eltartottak (pont az állam megszemélyesítése miatt).
És éppen az eltartottság miatt nem fognak önként fejlődni, még kevésbé tenni a megélhetésükért és a társadalomért. Mindezt azért, mert nincsenek rákényszerítve.
Az ember mindig akor a leginkább leleményes, ha kényszerítve van a körülmények által. Lásd háborúk, aszályok, árvizek, stb. Gondolod, ha nem lettek volna olyan gyakoriak az aszályos időszakok meg áradások, az egyiptomiak építettek volna gátakat, csatornákat? Egy frászt. Nem lettek volna rákényszerülve. Ha a világ mindig egy paradicsomi cukrostakony lett volna, akkor még mindig Ádám meg Éva színvonalán élnénk, egy szál falevéllel a testünkön. De mivel a világ állandóan változik, így nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. Ezt pedig akkor tudjuk a leghatékonyabban megtenni, ha eleve rá vagyunk kényszerítve, ha a szimpla megélhetésünk is erőt, ügyességet, kitartást, ötleteket, egymással való összefogást, és hasonlókat kíván. Mi így tudunk csak fejlődni (mint ahogy minden más faj is). Ha nincs kényszer, akkor nem fejlődünk, sőt, képesek vagyunk erősen visszafejlődni. Viszont ha van kényszer, akkor csodákra lehetünk képesek.