Best of Izé

1. Lásd 39. komment. Mint írtam, addig egyáltalán napirendre sem kerülhet az értékalapú, illetve az alapjövedelmet valamilyen formában implementáló gazdasági átszervezés, amíg nem történik meg a meglévő rendszer normalizálása, ami egyrészt az átmeneti időszak fenntarthatósága, másrészt az átmenetet megelőző felmérések szempontjából lenne létszükségletű. Egyszer sem állítottam magamról, hogy töviről-hegyire, a legapróbb részletekig átlátnám az ország komplett gazdaságát, s így konkrét programmal sem szolgálhatok a rendszer bevezetésére. Ehhez kiterjedt szakértői gárdára lenne szükség. Abban ugye egyetérthetünk, hogy ilyen kizárólag szakértőkből (s nem pártpolitikusokból) álló döntéshozói és végrehajtói testület felállítására Bokros Lajos pénzügyminiszterségét és Bajnai miniszterelnökségét leszámítva még csak kísérlet sem történt? Gyakorlatilag ott tartunk, hogy erre a kérdésedre (legyen szó bármilyen rendszerről, nem muszáj az enyémnek lennie), nincs ma az országban olyan személy, aki önmagától konkrét és kielégítő választ adhatna egy átfogó program formájában. Ennek ellenére minden abba az irányba mutat, hogy a munka-/béralapú gazdaságfelfogás zsákutca, illetve a tőkéjük révén befolyásos gazdasági szereplők általi lobbitevékenység által beszabályzott rendszerek is fenntarthatatlanok.

2. Az alapjövedelem értékének megállapítása is csak az adó- és juttatási rendszerek normalizálása, majd ez utáni felmérése után következhet be. Először meg kellene határozni, hogy mit értünk létminimum alatt, illetve, hogy ennek a méltányosnak szánt létminimumnak mik a reális költségei, illetve, hogy ehhez a létminimumhoz képest mennyivel több juttatást kapjon az alapjövedelem teljes költségével egy-egy állampolgár, hogy azért maradjon vásárlóereje. Ez utóbbiról feledkeznek meg legtöbbször a munkaalapú gazdaság élharcosai: a minimálbéren tengődők vásárlóereje a GDP szempontjából a 0-hoz közelít, következésképpen ha most minden inaktív hirtelen minimálbéren munkát kapna, azzal önmagában semmivel sem lenne előrébb a magyar gazdaság.

3. Semmi esetre sem lehet magasabb 25. százaléknál. Hogy a rendszer fenntartása érdekében a max 25 %-os forgalmi adón, illetve a korábbi hozzászólásaimban is említett átdolgozott társasági adón kívül milyen adónemekre lenne szükség, az is a normalizált államháztartás számainak függvénye.

4. Ha nem dolgozik, mégis vásárol, azzal visszaforgatja a neki járó alapjövedelem kiadásait a rendszerbe, következésképpen az új paradigma szempontjából nincs is olyan réteg, amely ne tenne valamilyen módon a "közösbe". Abban ugye nincs köztünk vita, hogy a stabil alapjövedelemmel bíró henyélő többet költene, mint most a létminimum feltételeit is fedezni képtelen bérekből, illetve segélyből élő "henyélők"?

5. Ekkor jön képbe a negatív jövedelemadó. Az átdolgozott adórendszeren belül az ÁFA jelenti a legnagyobb kiadást az egyes embereknek, következésképp amennyiben a fogyasztást vesszük alapul, az a 25 %-os adó épp ideális, ráadásul a kis és középvállalkozások sem mennének tönkre.

6. Állampolgároknak járna az alapjövedelem. A bevándorlási stratégia megszervezése ma közös uniós ügy, nem pedig a nemzetállamok szuverén problémája, következésképp erre a kérdésre nem nekem, nem is az egyes államok illetékeseinek, hanem a "határ-államok" közös testületének kell megtalálnia a választ.

7. Az EU-n belül a kohéziós forrásoknál mindig az adott állam felelőssége, hogy ezeknek a pénzeknek a belső, régiónkénti szétosztásakor milyen tényezőket vesz figyelembe. Győr-Moson-Sopron és Vas megye jelenleg is rendkívüli támogatásokat kap azért, hogy fejlesztési beruházásokkal kompenzálják a helyi és határ menti osztrák területek közötti, (például) árkülönbségeket.

8. Egyrészt baromság, amit állítasz az arab államokról (5% körüli a munkanélküliség például az Emirátusban). A gazdag arab államok rákfenéje, hogy nincs eléggé jól beszabályozva a külföldi bérmunkások jogi helyzete, s így a tőkések nincsenek rákényszerülve a vállalati tevékenységeik normalizálására és gépesítésére, így megbecsülhetetlen, hogy reálisan mennyi külföldről behozatott, rabszolga körülmények között tartott bérmunkásra van valójában szüksége például az Egyesült Arab Emirátus gazdaságának. Ha például a hasonló mértékű, ellenben nem luxus-, hanem ipari és IT-beruházások révén elért gazdasági fellendülést mutató Seattle-t vesszük alapul, akkor semennyit (mindezt a Államok átlag szegénységi rátájának fele mellett!). Másrészt a valódi kérdés az, hogy miért nem akarna dolgozni a társadalom egy része, illetve szükséges-e egyáltalán dolgoznia, s mennyit. Semmi okom feltételezni a csupán 50%-os hajlandóságot, ugyanis az előbbi kérdésekre adott válaszokból minden kutatás során az derült ki, hogy a mindennemű pozitív vagy negatív előjelű feltétel ellenére dolgozni egyáltalán (sem teljes, sem rész, sem idény, sem pedig alkalmi felállásban) nem akarók aránya semmi esetre sem haladja meg a 10%-ot a munkára alkalmas lakosság körében. Amikor te hasra ütés szerűen dobálózol a számokkal, mondván valóságtól elszakadt kutatók így, emberi természet úgy, komplett könyvet írhatnál az axiomatikus érveid nyomán, akkor is a tudomány oldalára dől a mérleg nyelve. De tegyük fel reális lehetőség az 50%: mégis hogy a francba remélhetünk hatékony és fejlődőképes gazdaságot egy olyan teoretikus társadalomtól, ahol a dolgozók fele a megélhetésén túl egyáltalán nem érdekelt a munkavégzésben? Ha valóban 50% lenne az arány, akkor az általad vizionált szabályzás- és szolidaritásmentes kapitalista modell is eleve kudarcra lenne ítélve. De ha már itt tartunk, az összes modell.