Feltétel nélküli alapjövedelemIdealisztikus zsákutca vagy törvényszerű állomása a XXI. század gazdasági folyamatainak?
A film készítői német gazdasági szakembereket szólaltattak meg a témában. Annyi biztos, hogy mind az akadémiai, mind pedig a köz-, illetve magánszférában dolgozó közgazdászok körében az egyik legvitatotabb kérdéssé vált az utóbbi néhány évben.
Bónusz: Értékalapú gazdaság, avagy miért ne érvényesülhetnének a belső vállalati menedzsment és marketing több évtizedes paragigmáját jelentő alapelvek a nemzet- és világgazdaságban?
1. Abban ugyan nem teljesen értek egyet, hogy a munka alapú gazdasággal gond lenne. Nincs vele gond, csak maximum most épp nem annyira megy jól neki. Ilyen mindig volt. Részemről azzal sincs gond, ha a lobbitevékenység jelen van (egyébként is jelen lenne meg jelen is lesz, bármilyen is a rendszer).
Mindazonáltal az adózás formájában egyetértünk. Illetőleg abban is, hogy ha egy ilyen mégis bevezetésre kerülne, előtte a jelen helyzetet kel gatyába rázni. Ebben nincs eltérés.
Sőt, részemről azt is elfogadom, hogy tényleg Bajnai és Bokros volt eddig az egyetlen, aki próbált valamit alkotni ezen a téren.
2. Addig teljesen világos, hogy a létminimumot (nem a mostanit) kell meghatározni.
Ugyan számot nem írtál (bár a saját egyéni véleményedre lettem volna kíváncsi) de azt szűröm le, hogy egyáltalán nem a minimálbért tartanád alapnak, hanem egy annál jóval magasabb minimumszintet (valami hasonót, mint most az átlagbér, vagy tán még többet is). Ami ugyan "minimálbér" címszó alatt futna, de nem egy megélhetési küszöböt jelentene, hanem valamilyen szinten komoly vásárlóerőt.
Ez valahol logikus. Viszont azt is tudni kell, hogy a magasabb érték az magasabb adót is takarna, ami problémát okozhat.
3. Az átdolgozott társasági adós ötletedet nem olvastam. Mindenesetre a 25% talán elég lenne külön adók nélkül is.
Itt a problémát az jelentheti, ha túl nagy arányban vannak a nem doglozók. Ha elér egy szintet, az öngerjesztővé válhat, mert a fenntartáshoz magasabb adósáv kell, ami újabb nem dolgozókat teremt, ami megint magasabb adósávot ...
Másik probléma a magas százalék lehet, mert annál már megéri trükközni.
4. Visszaforgatja ugyan a jövedelmét, tehát adózási szempontból nem problémás.
Viszont az adott érték kitermelése szempontjából igen.
Tény, hogy sok tevékenység van, aminél nincs termelés. De az emberi közreműködés szükséges.
"Abban ugye nincs köztünk vita, hogy a stabil alapjövedelemmel bíró henyélő többet költene, mint most a létminimum feltételeit is fedezni képtelen bérekből, illetve segélyből élő "henyélők"? "
Persze, ez egyértelmű.
5. Ezt kifejthetnéd, főleg ezt a negatív jövedelemadót, hogy hogyan is működne. Tényleg érdekel.
6. Az, hogy másra hárítjuk a felelősséget, a probléma még adott lesz.
A véleményedet kérdeztem, hogy te hogyna oldanád meg. Mert mindegy, hogy ki oldja meg, valakinek meg kell. Most meg csak öteltelünk, így nyilván a saját ötleteink jöhetnek csak szóba megoldásként.
7. Lásd előző pont.
8. "Ha valóban 50% lenne az arány, akkor az általad vizionált szabályzás- és szolidaritásmentes kapitalista modell is eleve kudarcra lenne ítélve."
Ezzel nem értek egyet. Pont az a mostani rendszer egyik pillére, hogy az emberek a megélhetésük miatt érdekeltek a munkavégzésben. Azért megy dolgozni, hogy egyen. A képzelt verzióban ez a kényszer nem lenne meg, viszont a helyére sem jönne semmi. Egyéni érdek nélkül pedig nem működik a dolog.
Egyébként köszönöm a válaszaidat. A vándorlási problémára még várok majd ötletet, de így azért jobb vitázni. :)
---
Egyébként részemről egy teljesen más utat járnék. A magam felfogásában lényegesen igazságosabbat. A fenti rendszer azért nem jó szerintem, mert teret enged a parazita életmódnak.
Helyette egy olyan fenntartható rendszert használnék, ami az emberi természeten alapszik, igazságosabb is, és ráadásul átállni sem annyira rizikós rá.
Röviden a lényege:
1. Kapitalista szemlélet, jóformán szinte nulla mértékű államilag támogatott szociális hálóval.
A szociális hálót nem az állam működteti, hanem az emberek (egyéni nyugdíj és EÜ számlákon, önkéntes segítség, alapítványok, stb.) Így kevesebb adó vethető ki, kisebb állami bürokrácia szükséges, és célzottabban jutna a rászorulóknak is. A jelen állami szolidáris megoldásokkal az erre szánt összegek egy tetemes része olyanok kezébe kerül, akiknek nincs szüksége rá, voltaképpen a kiskapukat kihasználva élősködnek (lásd a magyar rokkantnyugdíjas rendszert és létszámot). Helyette ezt az összeget az embereknél hagynám, és rájuk bíznám, hogy ők maguk döntsék el, hogy mire költik.
(Esetleg ha nagyon akarjuk, akkor a mostani 1%-os jövedelemadó felajánláshoz hasonlóan lehet beszedni pénzt, ahol az illető maga nevezi meg, hogy az adott összeg hova kerüljön. Akár több helyre is célozhatja. De ez csak alternatíva.)
2. Az adórendszernél teljes mértékben támogatnám a fogyasztás alapú adót, tehát ebben egyetértünk. ÁFA, plusz valamennyi cégadó, illetve pár jövedéki adó teljesen elég. Jövedelemadó nem feltétlen szükséges, ha esetleg mégis, az is csak alacsony mértékű (10% vagy azalatt) és egykulcsos.
Fontosnak tartanám az adók alacsony szinten tartását, ami elősegíti a trükközések elkerülését. pl. a 25%-os ÁFA bizony komoly trükközésekre ad lehetőséget, nagy mértékű lesz az adócsalás, mert megéri a nem befizetést kockáztatnia. 10%-nál már sokkal kevésbé.
Az alacsony adókulcs egyébként amiatt tartható, mert a szociális hálóról nem az állam gondoskodik. Nem tartom kizártnak, hogy egy alacsonyabb cégadó + jövedéki adók + egy 10% körüli ÁFA már önmagában kényelmesen ellátná az államot ilyen esetben.
Így nem lenne komoly mértékű az adócsalás, nem kellene eltartani semmilyen élősködő réteget (akármilyen kicsi vagy nagy is), kisebb lenne a bürokrácia kevesebb kiskapuval és egyszerűbb rendszerrel, kevesebb ellentét a társadalmon belül, és az esetlegesen rászorulók is célzottabban lennének támogatva.
3. Az állam feladata a rendszer felügyelete, és a vadhajtások lekaszabolása. A rendszer önmagától működik, inkább csak terelni kell. Muszáj az emberek kezében hagyni a döntéseket a saját sorsukról, mert csak így lesznek képesek önmagukról (és egymásról) gondoskodni. Ha az állam állandóan pátyolgatja őket, az nem feltétlen szerencsés.
Ugyanakkor fontos feladata az államnak, hogy az esetleges kilengéseket sokkal keményebben üldözze és szankcionálja.
4. Felvetődött itt az, hogy a mai társadalomban már egyre inkább előjön az, hogy nem lesz szükség az ember tevékenységére a termeléshez. Ez így is van.
Ugyanakor nem nyúlnék ebbe bele erőszakosan. Inkább hagynám, hogy magától kiforrja magát a dolog. Enélkül is egyre inkább arra fordul a rúd, hogy az emberek munkaideje csökkentve legyen (4 napos munkahét, stb.). Ami igazából logikus lépés is, hiszen a gépek azért vannak, hogy helyettünk dolgozzanak. Ez céges szinten szerintem úgy fog megvalósulni, hogy az érdekvédelmi szervezetek a sarkukra állnak (vagy nem) a cégek ellenében, és kiharcolják a rövidebb munkaidőt (aminek következtében az egyheti munkát több ember végzi el). Tehát ez önszabályozó rendszer egyébként is, csak ugye néha kileng hol erre, hol arra. Hol a cégek használják ki jobban az alkalmazottakat, hol az alkalmazottak húznak több nyereséget (időt, stb.) a cégekből. Jelenleg is megy ez, és folytatódni is fog. Valami olyan játszódik le most a jelen helyzetben, mint annak idején, mikor a 8órás munkaidőt kezdték pedzegetni. Egyszerűen a korábbi 10-12 órás munkaidőt ledolgozva egyre kevesebb ember kellett a cégeknek, egyre több lett a munkanélküli. Erre hogy ne legyen olyna nagy számú a munkanélküli (mert ugye az nem fogyaszt), csökkentették a munkaidőt, ergo több ember kellett ugyanahhoz a munkához. Most is valami ilyen játszódik le, csak még az elején vagyunk. De ki fog ez szépen alakulni magától, az államnak csak terelnie kell a megfelelő irányba.
Egyébként ha jól sejtem, az eltérésünk főként a szolidaritás mértékéből adódik/adódott.
Nálad ha jól veszem észre, inkább adsz a kelleténél többet, csak hogy biztosan kapjon minden rászoruló(nak vélt ember).
Én meg inkább rábíznám az emberekre ennek kezelését és eldöntését, kiszorítva ezzel az élősködő réteget.
---
Egyébként a legfőbb problémát abban látom a mostani és más rendszereknél is (ennél a feltétel nélküli alapjövedelemnél is, sőt, a saját rendszeremnél is), hogy csak és kizárólag a fogyasztásra sarkall. (Ergo fogyasztás nélkül megáll a világ.) A cégnek érdeke, hogy minél többet fogyasszon az ember, tehát minél többet termeljen. Az ember meg ugye minél többet akar (a kettő összefügg).
És máris nem lesz megállás, holott illendő lenne lassítani a termelésünkön, és kicsit áthelyezni a hangsúlyt más irányba. A jelen helyzetünkben szépen feléljük a bolygó erőforrásait, ami nem túl szerencsés. (Nem szoktam nyavajogni ezen, nem vagyok radikális környezetvédő, aki attól retteg, hogy már holnap jön a világvége. De tény ami tény, hosszú távon el fognak fogyni a készleteink, mert egyre többet akarunk.)
Ezt illő lenne szépen más irányba terelni, hogy ne a mennyiség, hanem a minőség és a tartósság legyen a cél. Egy fogyasztáson alapuló gazdaságnál ez kivitelezhetetlen, mert megbénulna az egész.
Viszont azért "erőltetném" a saját megoldást (a fent írt szolidaritásból eredő véleménykülönbségünk mellett), mert ebben kell az államnak a legkevesebbet belenyúlnia, ergo ez a legszabadabb megoldás. Hiszen bármilyen rendszert is alkotunk, az meg fog változni idővel. Muszáj lesz. Vagy így, vagy úgy, de nem fog megmaradni. Ezért inkább csak a legszükségesebb pár dolgot hagynám meg, a többit pedig rábíznám az emberekre.
(Ez a vége kicsit talán érthetetlen lehet. Ha így van, szólj.)