Ez a dolog a látszólag fölöttünk állókba vetett vak hittel kapcsolatban valóban eléggé zavaró jelenség.
Azt, hogy esetleg nem tudnak róla, azt hiszem az előző válaszom alapján joggal vehetem magamra is :D (bár eléggé biztos vagyok benne, hogy nálunk ilyen dolog nincs, mert ahonnan jövök, elég pletykás egy falu, és köbgyököt kell vonni abból, amit az ember hall, képzelem ebből mi lenne)
Azt, hogy a milliárdok nem oda mennek, ahol szükség lenne rájuk, azt hiszem látja mindenki (vagy talán inkább csak remélem), a perselypénz viszont legalább egyszer megfordul a helyi kasszában. (erről mondjuk pont volt pletyka, hogy valaki lopta a perselypénzt, meg arról is, hogy mire költötte, de ez már az az eset, amikor a pulykafarmon dolgozó 10 éven keresztül milliókat húzott le a cégről azzal, hogy adogatta el az "elhullott" állatot).