18 elmúltál? Beszámítható vagy? Állampolgár vagy? Ez nem elég. El kell baktatnod a jegyzőhöz, és kérned kell tőle, hogy engedjen szavazni. Mi értelme ennek? Nem sok. Szájbarágó.
Szerintem jobb lenne, ha nem pártokra, hanem emberekre lenne leadva a szavazat. Sőt, a szavazócédulán végképp nem szabadna feltüntetni, hogy XY jelölt melyik párt színeiben indul.
Helyette lenne inkább 150-200 kerület, ahol 1 fordulóban eldőlne, hogy ki a nyertes. Ráadásul lehetne úgy is szavazni, hogy "egyik sem", ami azt jelenti, hogy a cédulán lévők közül egyiket sem választja.
- Ha nincs meg az 50%-os részvételi arány egy kerületben, akkor ott a választás érvénytelen, és az ott indulók abban a 4 évben már nem indulhatnak újra (mert ugye nem támogatta őket kelő erő, magyarán ők nem a megfelelő emberek, hogy képviseljék azt a kerületet).
Ebben az esetben új szavazást kell kiírni, új jelöltekkel. Ha nincs új jelölt, akkor az a kerület arra a 4 évre nem kap képviselőt és annyival kevesebben lesznek a Parlamentben.
- Ha megvan az 50%-os részvétel, de a legtöbb szavazatot az "egyik sem" hozta, akkor megintcsak az előző pont lép érvénybe, tehát az indulók 4 évig nem indulhatnak, és új választás kerül kiírásra.
- Ha megvan az 50%-os részvétel, és a legtöbb szavazatot valamelyik emberke szerezte, akkor 4 évre ő a képviselő.
És ennyi. Egyszerű, áttekinthető, hatékony. Elkerülhető vele, hogy olyan jusson be a Parlamentbe, akire egyébként nem is szavazott senki, és akit talán nem is ismer senki. Elkerülhető vele, hogy egy országos nagy reklámkampány lenyomja a kisebbek próbálkozását. Az emberek kicsit jobban odafigyelnének arra, hogy kire is szavaznak. Nem (annyira) pártra fognak szavazni, hanem arra, akiben megbíznak.
Külön előny, hogy ha nem tetszik a kínálat, akkor le lehet szépen cserélni a jómadarakat az "egyik sem" szavazatokkal. Ahogy szerintem most is történne, ha ilyen lehetőség lenne (meg ahogy az elmúlt 20 évben is történt volna, ha ez a rendszer működött volna).
De hát nem most lesz ilyen. Ezek a férgek sajnos elég jól bebetonozták magukat az eddigi időszakban.