Tudod mik a tények? Hála az égnek még nem a saját bőrömön tapasztalom, mert ahhoz fiatal vagyok. Viszont sógorom egy igen nagy és neves nemzetközi cégnél volt mondhatjuk hogy felsővezető. Kétgyermekes családapa és hál istennek kötelességtudó ember. Úgyhogy kiment németországba takaríói állásba, ahol nevezett 350 ezer forintos orvosi bérnél többet kap és mivel itthon kocsival minden nap be kellett járnia ott pedig nem kell, így még többet is rakhat félre, meg küldhet haza. Testvéremék unokahugaimmal együtt követik a tanév vége után, hogy a gyerekeknek könyebb legyen az átállás. Egy igen kedves barátom orvosira jár, és szeretne Ő is itthon elhelyezkedni, ha nem is rögtön, de legalább visszatérni az országba ha már kicsit "megszedte magát". Viszont amikor azt hallom tőle, hogy világszínvonalú egyetemi orvosi oktatás után menjen el nettó 90 ezer forintért gyakorló orvosnak, amikor ugyanezért mondjuk angliában fizetnek 1.4 MILLIÓ(!) forintnak megfelelő összeget, megszakad a szívem. Igen, kérdésedre válaszolva, persze, ott drágább a megélhetés. Legyen (nem tudom) túlozva ötször annyi. De nem több mint 14-szer.
Kölyök vagyok még, 25 éves. De kövezzetek meg ha ez normális.
Kölyök vagyok még, 25 éves. De kövezzetek meg ha ez normális.