Ismétlem, a cigánybűnözés mint olyan a köznapi értelemben vett formájában nem létezik. Jellemezően ezzel a fogalommal valamiféleképpen meg akarják különböztetni a különféle etnikumok által elkövetett bűncselekményeket. A probléma ott kezdődik, hogy a cigányság állampolgárságát tekintve magyar, és mivel ilyen-olyan jogállamban vagy mifenében élnénk, a cigány etnikumú, magyar állampolgárságú ember bűnözése egyenértékű a jobbikos "ősmagyar" szomszéd Jóskával. A tyúklopásért mindegyik pénzbüntetést vagy néhány hónap elzárást fog kapni.
Mivel a cigánybűnözés jogilag értelmezhetetlen fogalom a modern jogrendben - és teljesen felesleges is lenne kulturált emberek között önálló jogi kategóriaként kezelni, hiszen az egyenjogúság jegyében etnikuma miatt akkor sem lenne megkülönbözethetően büntetendő - ezért maximum egyszerű hangulatkeltés céljából lehet vele dobálózni.
Más kérdés, hogy az általad említett arány jellemző, de mint ahogy azt előbb is írtam, ez szociológiai probléma - és mint ilyen, a neve is mutatja, hogy az EGÉSZ társadalmat terheli, felelősség és következmény szempontjából is.
És nem, nem érdekel, hogy baranyában meg borsodban többen vannak, és nagyobb a bűnözés aránya. Ettől még nem fogom megérteni, hogy miért rosszabb, ha a cigány köti el a kocsimat, mint ha azt a faluszéli jómagyar suttyó teszi.