Libsi, katkó, cigó, ratyi: szélsőséges lista az ELTE diákjairól
Éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK). A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.
Az mondjuk furcsa de nem meglepő, hogy egy politikai réteg, már megint egy helyről jön, ahogy az orbánék is mittomén melyik kollégium tagjai voltak, de közben meg naná hogy egy helyre járó, hasonszőrű emberek egymást okítják, hergelik, és egy brancsot fognak alkotni. És persze, hogy a jobbik fiatal gárdája ugyanonnan indul. így lehet egymást támogatni, illetve olyan emberekkel kell körül venni magunkat, akik ugyanonnan indultak. A veszélyes csak az, hogy esetleg tudhatnak rólunk egy-két dolgot.
Na ezt a cikket és a mögötte álló igazságot se fogjuk kibogozni azt hiszem.