Ugyan nagy értelmét nem látom vitatkozni veled, pláne, hogy igazából semmit nem cáfoltál abból, amit írtam, mert kicsit mellémentél annak, ami le volt írva.
De annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy az általad írt csimpánzok esetében is (a nagyobb péniszük ellenére) az alfahím párosodik elsősorban a nőstényekkel. A többi hím csak próbálkozik, és néha ugyan összejön nekik, de nem mindig. Tehát a csimpánz is háremet tart, nem csak a kisebb péniszméretű gorilla. (Tehát az elmélet amit felvetettél, kicsit bukott. Itt jön elő, hogy most melyikünk is jön féligazsággal. Amit írtál, pontosabban egy cikkből behoztál a péniszméretről, az okés, csak a környezet és a magyarázat, amit mellérittyentettél, az nem illik oda.)
Mint ahogy alapesetben az ember hímje is így tenne (meg teszi is, ha lehetősége van rá). Az ilyen irányú viselkedést alapvetően mindig az befolyásolja, hogy az adott csoportban milyen mértékben van szükség a hímekre. De ez még nem szünteti meg a hímek poligám hajlamát!
A főemlősök hímjei alapvetően poligám ösztönökkel rendelkeznek, kivétel nélkül. Mi is.
Ha tehetjük, megpróbálunk minden nősténnyel párosodni, és a többi hímet elzavarni. A társadalmi berendezkedés ehhez képest csak másodlagos, mivel a háttérben az alap ösztön ugyanaz marad a férfinál.
- A gorilláknál elég egy hím is a csoportban, mert nem szükséges több a csoport fennmaradásához. Táplálékszerzéshez nem kell, mivel növényeket esznek és csak arrébb kell kicsit menni hozz. Természetes ellenségük meg nem igazán van, a néha bepróbálkozó ellenfeleket az az egy alfahím is simán elzavarja. Ezért van egyedüliként aki párosodik a nőstényekkel. (Ugyanez van az oroszlánoknál is - ott sincs szükség sok hímre, mert a nőstények vadásznak, emiatt elég egy-két hím is a csoport fennmaradásához.)
- A csimpánzoknál már kicsit más a helyzet, mert ott nagyobb szükség van a többi hímre a csapatban (a néhai vadászatok miatt), így az alfahím jobban eltűri a többi hím jelenlétét.
- Az embernél pedig sok ideig a megélhetéshez és a csoport fennmaradásához maximális szükség volt a több hím együttes munkájához, enélkül nem tudtunk volna túlélni. Emiatt alakultak ki az egy-egy párkapcsolatok, hiszen egy élőlény egymagában nem volt életképes, illetve a csoportot sem tudta élelemmel ellátni önmagában egy hím. Kellett az összes hím munkája a csoport fennmaradásához, és hasznos volt, ha minden nő mellett (egy darabig legalábbis) ott van egy hím. Ez leginkább az utóbbi pár tíz-százezer évre jellemző nálunk. Persze ettől a poligám hajlama a férfiaknak még nem szűnt meg, csak kicsit jobban háttérbe szorult.
Ugyanakkor amint előjön mifelénk a jólét, egyből váltunk és egyből jobban meglátszik bennünk a fentebb írt poligám ösztön. Gondoljunk csak a gazdag emberek háremeire (szultánok, sejkek, stb.), avagy a középkorban (a kereszténység komolyabb térhódítása előtt, bár nem mindenhol) szokásként élő (és néha valóban megélt) földesurak első éjszaka jogára. Itt az ember alfahímje kisajátított annyi nőstényt, amennyit csak bírt. (Egyedül annyi volt az oka, hogy nem mindet, hogy a körülötte lévő csoport, azaz a társadalom olyan nagy létszámú lett, hogy mindet már önmaga képtelen volt uralni.)
Ráadásul a mai jóléti társadalom is abba az irányba mozdult el, hogy a hagyományos (pár ezer-tízezer éve meglévő) egy-egy párkapcsolatok egyre kisebb arányban lesznek jellemzőek, és helyettük egyre gyakoribbá válik a párok váltogatása, stb. Ez a férfiak részéről a poligám viselkedésnek tudható be, hiszen ők továbbra is minél több nővel kívánnak párosodni, sőt, ha lehet, mindegyikkel. Mindössze az óriási társadalom (a kis magányos csoportok megszűnése) kavar be ebbe, ezért tűnik úgy, hogy csak párválogatások-válások vannak. Egyszerűen egy hím nem tud 3,5milliárd nőstényt uralni, és a nőstények körül több alfahím is feltűnik, ami bekavar nekik, mindez egy jóléti életben, ahol igazából nincs is már olyan nagy szüksége hímre a fennmaradáshoz. Ha a társadalmunk nem 7milliárd emberből állna, hanem csak kis 20-50 fős csoportok lennének, de a mai életszínvonalon, akkor esélyes, hogy a csimpánznál is megszokott alfahímes, avagy talán még a gorillánál meglévő háremes megoldás működne itt is.
Amit írsz, hogy a "legyet is röptükben" féle emberek betegek, az bizony nagyon nagy baromság részedről. Vagy csak nem tudod, milyen egy férfi. Bármely férfi elé (jó, te lehet, hogy épp kivétel vagy, de erről én nem tehetek) odaraksz egy hozzá hasonló korú, átlagos kinézetű nőt, aki felkínálkozik neki, akkor az a férfi hajlandó lesz lefeküdni vele minden további nélkül. Ez nem kompenzálás, hanem természetes ösztöne a férfinak. Ha a férfi nem lát vesztenivalót egy ilyen esetben, akkor le fog feküdni a nővel (ez igaz akkor is, ha van már kapcsolata - bár itt bejátszik az, hogy a kapcsolatában lévő nő milyen). De hogy simán megkettyint egy számára tök ismeretlen átlagos nőt, az tuti. De még az átlag alattival is hajlandó lefeküdni a legtöbb esetben.
Hogy erre aztán milyen mázat rak rá neki a társadalmi normáknak való megfelelés, és hogy milyen mértékben képes elnyomni az ösztönt, az már más tészta. De az ösztön a háttérben ott van mindig, minden esetben.
A genetikáról meg annyit, hogy a társadalmi viselkedések, erkölcsök jóformán mindegyike valamilyen szinten visszavezethető a genetikához és az ösztönhöz. Igazából most egy sem jut eszembe, amelyik ne lenne visszavezethető.
De annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy az általad írt csimpánzok esetében is (a nagyobb péniszük ellenére) az alfahím párosodik elsősorban a nőstényekkel. A többi hím csak próbálkozik, és néha ugyan összejön nekik, de nem mindig. Tehát a csimpánz is háremet tart, nem csak a kisebb péniszméretű gorilla. (Tehát az elmélet amit felvetettél, kicsit bukott. Itt jön elő, hogy most melyikünk is jön féligazsággal. Amit írtál, pontosabban egy cikkből behoztál a péniszméretről, az okés, csak a környezet és a magyarázat, amit mellérittyentettél, az nem illik oda.)
Mint ahogy alapesetben az ember hímje is így tenne (meg teszi is, ha lehetősége van rá). Az ilyen irányú viselkedést alapvetően mindig az befolyásolja, hogy az adott csoportban milyen mértékben van szükség a hímekre. De ez még nem szünteti meg a hímek poligám hajlamát!
A főemlősök hímjei alapvetően poligám ösztönökkel rendelkeznek, kivétel nélkül. Mi is.
Ha tehetjük, megpróbálunk minden nősténnyel párosodni, és a többi hímet elzavarni. A társadalmi berendezkedés ehhez képest csak másodlagos, mivel a háttérben az alap ösztön ugyanaz marad a férfinál.
- A gorilláknál elég egy hím is a csoportban, mert nem szükséges több a csoport fennmaradásához. Táplálékszerzéshez nem kell, mivel növényeket esznek és csak arrébb kell kicsit menni hozz. Természetes ellenségük meg nem igazán van, a néha bepróbálkozó ellenfeleket az az egy alfahím is simán elzavarja. Ezért van egyedüliként aki párosodik a nőstényekkel. (Ugyanez van az oroszlánoknál is - ott sincs szükség sok hímre, mert a nőstények vadásznak, emiatt elég egy-két hím is a csoport fennmaradásához.)
- A csimpánzoknál már kicsit más a helyzet, mert ott nagyobb szükség van a többi hímre a csapatban (a néhai vadászatok miatt), így az alfahím jobban eltűri a többi hím jelenlétét.
- Az embernél pedig sok ideig a megélhetéshez és a csoport fennmaradásához maximális szükség volt a több hím együttes munkájához, enélkül nem tudtunk volna túlélni. Emiatt alakultak ki az egy-egy párkapcsolatok, hiszen egy élőlény egymagában nem volt életképes, illetve a csoportot sem tudta élelemmel ellátni önmagában egy hím. Kellett az összes hím munkája a csoport fennmaradásához, és hasznos volt, ha minden nő mellett (egy darabig legalábbis) ott van egy hím. Ez leginkább az utóbbi pár tíz-százezer évre jellemző nálunk. Persze ettől a poligám hajlama a férfiaknak még nem szűnt meg, csak kicsit jobban háttérbe szorult.
Ugyanakkor amint előjön mifelénk a jólét, egyből váltunk és egyből jobban meglátszik bennünk a fentebb írt poligám ösztön. Gondoljunk csak a gazdag emberek háremeire (szultánok, sejkek, stb.), avagy a középkorban (a kereszténység komolyabb térhódítása előtt, bár nem mindenhol) szokásként élő (és néha valóban megélt) földesurak első éjszaka jogára. Itt az ember alfahímje kisajátított annyi nőstényt, amennyit csak bírt. (Egyedül annyi volt az oka, hogy nem mindet, hogy a körülötte lévő csoport, azaz a társadalom olyan nagy létszámú lett, hogy mindet már önmaga képtelen volt uralni.)
Ráadásul a mai jóléti társadalom is abba az irányba mozdult el, hogy a hagyományos (pár ezer-tízezer éve meglévő) egy-egy párkapcsolatok egyre kisebb arányban lesznek jellemzőek, és helyettük egyre gyakoribbá válik a párok váltogatása, stb. Ez a férfiak részéről a poligám viselkedésnek tudható be, hiszen ők továbbra is minél több nővel kívánnak párosodni, sőt, ha lehet, mindegyikkel. Mindössze az óriási társadalom (a kis magányos csoportok megszűnése) kavar be ebbe, ezért tűnik úgy, hogy csak párválogatások-válások vannak. Egyszerűen egy hím nem tud 3,5milliárd nőstényt uralni, és a nőstények körül több alfahím is feltűnik, ami bekavar nekik, mindez egy jóléti életben, ahol igazából nincs is már olyan nagy szüksége hímre a fennmaradáshoz. Ha a társadalmunk nem 7milliárd emberből állna, hanem csak kis 20-50 fős csoportok lennének, de a mai életszínvonalon, akkor esélyes, hogy a csimpánznál is megszokott alfahímes, avagy talán még a gorillánál meglévő háremes megoldás működne itt is.
Amit írsz, hogy a "legyet is röptükben" féle emberek betegek, az bizony nagyon nagy baromság részedről. Vagy csak nem tudod, milyen egy férfi. Bármely férfi elé (jó, te lehet, hogy épp kivétel vagy, de erről én nem tehetek) odaraksz egy hozzá hasonló korú, átlagos kinézetű nőt, aki felkínálkozik neki, akkor az a férfi hajlandó lesz lefeküdni vele minden további nélkül. Ez nem kompenzálás, hanem természetes ösztöne a férfinak. Ha a férfi nem lát vesztenivalót egy ilyen esetben, akkor le fog feküdni a nővel (ez igaz akkor is, ha van már kapcsolata - bár itt bejátszik az, hogy a kapcsolatában lévő nő milyen). De hogy simán megkettyint egy számára tök ismeretlen átlagos nőt, az tuti. De még az átlag alattival is hajlandó lefeküdni a legtöbb esetben.
Hogy erre aztán milyen mázat rak rá neki a társadalmi normáknak való megfelelés, és hogy milyen mértékben képes elnyomni az ösztönt, az már más tészta. De az ösztön a háttérben ott van mindig, minden esetben.
A genetikáról meg annyit, hogy a társadalmi viselkedések, erkölcsök jóformán mindegyike valamilyen szinten visszavezethető a genetikához és az ösztönhöz. Igazából most egy sem jut eszembe, amelyik ne lenne visszavezethető.