A kérdésedre nem lehet egyértelmű választ adni, mert ehhez egyrészt emberkísérleteket kéne végezni, nem elég a puszta megfigyelés (de még ha ez lehetséges is lenne, akkor is rengeteg egyéb befolyásoló tényezőt kéne figyelembe venni, ami bizonytalanná tenné az eredményt), másrészt a két dolog szorosan kapcsolódik egymáshoz, hiszen ha emberként nem tartja be valaki a csoportos együttélés szabályait, akkor a túlélési esélyei romlanak (tehát nem biztos, hogy egyáltalán eléri a szaporodóképes kort), illetve párt találni sem tud olyan sikeresen. A két ösztönző erő tehát inkább párhuzamosan hat, nem egymással kompetálva.
A másik érdekes evolúcióbiológiai jelenség, ami tovább árnyalja a képet, hogy nem csupán azzal segítheted a génjeid továbbadását, ha saját magad minél több utódot nemzel. A hozzád hasonló génkészletű fajtársaid (praktikusan ez a szűk családodat jelenti) szaporodási sikeréhez való hozzájárulással ugyanúgy elérheted, hogy a te génjeid is terjedjenek (az, hogy ezek nem konkrétan a te szervezetedből, hanem pl. a testvéredéből származnak, evolúciós szempontból teljesen mindegy). Ez a rokonszelekció (ha érdekel kicsit bővebben, a wikis szócikk bár elég rövid, de kb. jó). Ezért alakulhatott ki több fajban is a közeli rokonokat segítő, altruista magatartás, ami adott környezeti viszonyok között akkor is előnyös lehet az egyed számára, ha neki magának le kell mondania miatta a szaporodásról. Pl. elég az euszociális rovarokra gondolni, ahol ugye egyetlen nőstény (királynő) szaporodik csak, az összes dolgozó az ő terméketlen nőstény utódja, akiknek azzal, hogy inkább lánytestvéreik "ipari mértékű" termelésében segédkeznek, nagyobb lesz a génjeik továbbadási rátája, mintha egyedül próbálkoznának a szaporodással. Ugyanezen okból kifolyólag több emlősfaj (pl. makákók, elefántok) nőstényei is segítenek a csoport (ami ugye a rokon nőstényekből, unokatestvéreikből, testvéreikből, anyjukból áll...) kölykeinek felnevelésében. Emberi társadalmakban ez ugyanúgy megfigyelhető. Az "önfeláldozó" magatartás tehát ugyan az egyed számára nem biztos, hogy előnyös, de ha ezzel a csoport, a családja túlélési esélyeit növeli, akkor el fog terjedni, mert ez evolúciósan stabil stratégia. Ugyanezért "kifizetődő" az is, ha a férfiak lemondanak a minél több nővel való kapcsolatteremtés lehetőségéről, hogy cserébe inkább a kevesebb nővel nemzett utódjaik túlélését biztosítsák.
Szóval a dolog azért sokkal-sokkal összetettebb annál, mint hogy a hímeknek az a jó, ha minél több nőstényt megtermékenyítenek.
A hárem-témához: Emberi társadalmakban ez akkor alakul ki, ha az erőforrások annyira szűkösek (pl. sivatag), hogy csak akkor lehet sikeres egy csoport szaporodása, ha a legerősebb / legügyesebb néhány hím gyűjti maga köré majdnem az összes nőstényt, mert máskülönben az utódok túlnyomó többsége éhen / szomjan halna. A háremben a nőstények is jobban tudják egymást segíteni, mintha szeparált családokban élnének. Kiegyensúlyozottabb erőforrás-eloszlás esetén ez nem limitáló tényező.
Daveman-nek is voltak egyébként helyes meglátásai, ne vesszetek össze. :)
A másik érdekes evolúcióbiológiai jelenség, ami tovább árnyalja a képet, hogy nem csupán azzal segítheted a génjeid továbbadását, ha saját magad minél több utódot nemzel. A hozzád hasonló génkészletű fajtársaid (praktikusan ez a szűk családodat jelenti) szaporodási sikeréhez való hozzájárulással ugyanúgy elérheted, hogy a te génjeid is terjedjenek (az, hogy ezek nem konkrétan a te szervezetedből, hanem pl. a testvéredéből származnak, evolúciós szempontból teljesen mindegy). Ez a rokonszelekció (ha érdekel kicsit bővebben, a wikis szócikk bár elég rövid, de kb. jó). Ezért alakulhatott ki több fajban is a közeli rokonokat segítő, altruista magatartás, ami adott környezeti viszonyok között akkor is előnyös lehet az egyed számára, ha neki magának le kell mondania miatta a szaporodásról. Pl. elég az euszociális rovarokra gondolni, ahol ugye egyetlen nőstény (királynő) szaporodik csak, az összes dolgozó az ő terméketlen nőstény utódja, akiknek azzal, hogy inkább lánytestvéreik "ipari mértékű" termelésében segédkeznek, nagyobb lesz a génjeik továbbadási rátája, mintha egyedül próbálkoznának a szaporodással. Ugyanezen okból kifolyólag több emlősfaj (pl. makákók, elefántok) nőstényei is segítenek a csoport (ami ugye a rokon nőstényekből, unokatestvéreikből, testvéreikből, anyjukból áll...) kölykeinek felnevelésében. Emberi társadalmakban ez ugyanúgy megfigyelhető. Az "önfeláldozó" magatartás tehát ugyan az egyed számára nem biztos, hogy előnyös, de ha ezzel a csoport, a családja túlélési esélyeit növeli, akkor el fog terjedni, mert ez evolúciósan stabil stratégia. Ugyanezért "kifizetődő" az is, ha a férfiak lemondanak a minél több nővel való kapcsolatteremtés lehetőségéről, hogy cserébe inkább a kevesebb nővel nemzett utódjaik túlélését biztosítsák.
Szóval a dolog azért sokkal-sokkal összetettebb annál, mint hogy a hímeknek az a jó, ha minél több nőstényt megtermékenyítenek.
A hárem-témához: Emberi társadalmakban ez akkor alakul ki, ha az erőforrások annyira szűkösek (pl. sivatag), hogy csak akkor lehet sikeres egy csoport szaporodása, ha a legerősebb / legügyesebb néhány hím gyűjti maga köré majdnem az összes nőstényt, mert máskülönben az utódok túlnyomó többsége éhen / szomjan halna. A háremben a nőstények is jobban tudják egymást segíteni, mintha szeparált családokban élnének. Kiegyensúlyozottabb erőforrás-eloszlás esetén ez nem limitáló tényező.
Daveman-nek is voltak egyébként helyes meglátásai, ne vesszetek össze. :)