Lehet, félreérthetően fogalmaztam. Az ösztönös cselekedet alatt nem azt értem, hogy teljesen kizárnánk mondjuk a logikus gondolkodást a döntésből. Hanem inkább azt, hogy az ösztön az, ami mozgatja az embert minden esetben, de az, ahogy utána megoldja a dolgot, már lehet logikán alapuló válaszreakció is. Teszem azt ha elmész egy boltba vásárolni, vagy egy étterembe kajálni, az is ösztön alapján történik, mivel az éhséged meg a birtoklási ösztönöd működtet. De amikor bemész, akkor - jobb esetben ugye - nem fogsz berontani az étterem konyhájára és felzabálni mindent ami az utadba kerül. Hanem szépen leülsz és megvárod, míg kihozzák a kaját. A cselekedet logikán alapul, de a mozgatórugó az ösztön. A logika csak egy eszköz abban, hogy elérd a célodat. De a célt nem az jelöli ki.
- Tehát valahogy úgy értem én, hogy a céljainkat alapvetően az ösztönök határozzák meg, ezek a legbelsőbb, legerősebb mozgatórugóink.
- Második vonalban vannak az érzelmek, amelyek szintén erősen kapcsolódnak az ösztönökhöz, de már nem teljesen egy szinten vannak velük. Sok esetben ezek is képesek mozgatni, de mivel itt is az ösztön van mögötte (pl. szerelem - szaporodási ösztön), így közvetve ott van ennél is az ösztönös mozgatás a háttérben.
- A harmadik szint pedig a logikus gondolkodás, ami ugyan sok helyzetben hasznos, de a tevékenység végső célját soha nem tudja meghatározni. Értem ezalatt, hogy (mardva a példánál) amikor egy férfiban előjön a szaporodási ösztön, akkor nem veti rá magát egyből a nőre, hanem megpróbál udvarolni neki. (Ha érzelem is van benne, akkor szerelmes lesz, de az kihagyható nála.) Virágot vesz, romantikus vacsorára hívja, stb. stb. A virág vásárlása logikai döntés, mind az elhatározása, mind a véghezvitele (logikusabb megvenni, de akár lophatná is egy kertből). De maga a célja (mozgatórugója) nem a logikán alapszik, hanem a fentebb írt szaporodási ösztönön.
Bár kicsit árnyalnám a dolgot, mármint a szintekkel kapcsolatban.
Szerintem az első alapszint az ösztön. Ez hosszú évmilliók alatt képes csak változni. Ez eddig okés, fent is ezt írtam.
Az érzelem és a logika viszont nem egymás alatti, hanem két egymás mellett lévő ESZKÖZ, ami segít az élőlénynek megvalósítania azt, amit az ösztöne diktál, ami kell az életbenmaradáshoz, szaporodáshoz, érvényesüléshez, stb. Néha az érzelem erősebb, néha a logika, néha felülírják egymást, néha nem, de nem egymásból következnek, hanem az ösztönből, ami minden esetben ott van mögöttük.
Nem tudom, így érthető-e, amit próbáltam írni.
/Egyébként meg igenis a csiga sokkal királyabb. Próbáld csak meg felemelni a házadat és magaddal cipelned. Ugye, hogy nem megy? Ezért is több a csiga nálunk. Csiga rules! ;) /