"Óóó, tudok én anyázni is, hidd el. Nagyon megy ám az is, ha belelendülök. ;)"
Köszi, nem hiányzik. :)
"Teszem azt ilyen az öngyilkosság is. Nyilvánvaló, hogy szembemegy az életösztönnel, de esélyes, hogy valami sérült benne."
Az öngyilkosság egy érdekes kérdés, mert nem biztos, hogy az egyén betegsége, sérülése okozza. Letargia, depresszió az állatvilágban is megfigyelhető, de az, hogy egy egyed önként eldobja az életét magától, mert sikertelennek, csődtömegnek érzi magát, csak a mi abszolút csoport-orientált társadalmi berendezkedésünkben és elvont gondolkodásmódunk mellett fordul elő. Az emberi egyedek ugyanis szinte kizárólag a közösség, a többi ember viszonylatában határozzák meg a saját értékességüket (a kevésbé fejlett idegrendszerű állatok nem gondolkoznak a saját relatív értékességükön, hanem egyszerűen elfoglalják és igyekeznek kihasználni azt a helyet, amit a csoportban be tudnak tölteni).
Általában akkor jutunk el az öngyilkosság gondolatáig, ha nem kellünk valaki(k)nek, feleslegesnek, haszontalannak, esetleg a többiek számára tehernek érezzük magunkat, és úgy tűnik számunkra, hogy az életünk semmit sem ér (valójában azért, mert úgy érezzük, mások számára nem ér semmit...). Ezért eljutunk addig a gondolatig, hogy az életünk eldobásával a világ jobb hely lesz (tehát a többiek jobban tudnak majd boldogulni benne...). Az öngyilkosság így legtöbb esetben szerintem a már emlegetett altruizmus egy igen szélsőséges példája. A másik ok (főleg, ha nem gondolja komolyan valaki) a figyelemfelhívás, segélykiáltás, hogy problémánk van, de ez is ugye a többi embernek szól. Akárhogy nézzük, az öngyilkosság valójában a többi embernek szóló szélsőséges üzenet, gesztus.
A virágvásárlásos példádhoz: A férfiak szempontjából ez lehet, hogy valóban csak egy rátermettségi intelligenciateszt, hogy felismerik -e, hogy nem mindig célravezető ajtóstul rontani a házba, viszont az egész azért működik, mert a nők örömüket lelik abban, hogy olyan növények generatív szerveit nézegessék, amik nem hogy nem ehetők, de a legtöbbjük egyenesen mérgező. Pusztán azért, mert a mi esztétikai felfogásunk szerint szépek. Ezeknek a növényeknek a nemesítésébe, termesztésébe az emberiség rengeteg pénzt, időt és energiát fektet, kizárólag azért, mert "jó rájuk nézni". Azért ezt - a művészetek élvezetéhez hasonlóan - igen áttételesen lehet csak egy adott, túlélést segítő ösztönhöz kötni. Egy érdekes, ritka vulkanikus kőzetdarabbal a férfiak nem érnék el ugyanazt a hatást, pedig annak megszerzése adott esetben jobban mutatná a rátermettségüket...
Félreértés ne essék, nem valamiféle romantikus "többek vagyunk puszta élőlényeknél" maszlagot akarok nyomni, csak azt, hogy a biológia egy három lépéses algoritmusnál azért jóval bonyolultabban működik...
Köszi, nem hiányzik. :)
"Teszem azt ilyen az öngyilkosság is. Nyilvánvaló, hogy szembemegy az életösztönnel, de esélyes, hogy valami sérült benne."
Az öngyilkosság egy érdekes kérdés, mert nem biztos, hogy az egyén betegsége, sérülése okozza. Letargia, depresszió az állatvilágban is megfigyelhető, de az, hogy egy egyed önként eldobja az életét magától, mert sikertelennek, csődtömegnek érzi magát, csak a mi abszolút csoport-orientált társadalmi berendezkedésünkben és elvont gondolkodásmódunk mellett fordul elő. Az emberi egyedek ugyanis szinte kizárólag a közösség, a többi ember viszonylatában határozzák meg a saját értékességüket (a kevésbé fejlett idegrendszerű állatok nem gondolkoznak a saját relatív értékességükön, hanem egyszerűen elfoglalják és igyekeznek kihasználni azt a helyet, amit a csoportban be tudnak tölteni).
Általában akkor jutunk el az öngyilkosság gondolatáig, ha nem kellünk valaki(k)nek, feleslegesnek, haszontalannak, esetleg a többiek számára tehernek érezzük magunkat, és úgy tűnik számunkra, hogy az életünk semmit sem ér (valójában azért, mert úgy érezzük, mások számára nem ér semmit...). Ezért eljutunk addig a gondolatig, hogy az életünk eldobásával a világ jobb hely lesz (tehát a többiek jobban tudnak majd boldogulni benne...). Az öngyilkosság így legtöbb esetben szerintem a már emlegetett altruizmus egy igen szélsőséges példája. A másik ok (főleg, ha nem gondolja komolyan valaki) a figyelemfelhívás, segélykiáltás, hogy problémánk van, de ez is ugye a többi embernek szól. Akárhogy nézzük, az öngyilkosság valójában a többi embernek szóló szélsőséges üzenet, gesztus.
A virágvásárlásos példádhoz: A férfiak szempontjából ez lehet, hogy valóban csak egy rátermettségi intelligenciateszt, hogy felismerik -e, hogy nem mindig célravezető ajtóstul rontani a házba, viszont az egész azért működik, mert a nők örömüket lelik abban, hogy olyan növények generatív szerveit nézegessék, amik nem hogy nem ehetők, de a legtöbbjük egyenesen mérgező. Pusztán azért, mert a mi esztétikai felfogásunk szerint szépek. Ezeknek a növényeknek a nemesítésébe, termesztésébe az emberiség rengeteg pénzt, időt és energiát fektet, kizárólag azért, mert "jó rájuk nézni". Azért ezt - a művészetek élvezetéhez hasonlóan - igen áttételesen lehet csak egy adott, túlélést segítő ösztönhöz kötni. Egy érdekes, ritka vulkanikus kőzetdarabbal a férfiak nem érnék el ugyanazt a hatást, pedig annak megszerzése adott esetben jobban mutatná a rátermettségüket...
Félreértés ne essék, nem valamiféle romantikus "többek vagyunk puszta élőlényeknél" maszlagot akarok nyomni, csak azt, hogy a biológia egy három lépéses algoritmusnál azért jóval bonyolultabban működik...