Elfogadta az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés. A kormányzó erők nem tartanak attól sem, hogy netán az államfő áll az alkotmánymódosítás hatálybalépése útjába.
Te egyetértesz az alkotmánymódosítással?
van ami elhatárolja a házasság intézményét a bejegyzett élettársi kapcsolattól. az, hogyha a törvény, jogszabály pozitív példának állít be egy hétköznapi családmodellt, jogilag csak azt elismerve családként (mert család és család között meg nem tehetne különbséget, pedig az létezik, hiszen a homoszexuális kapcsolatból közös gyerek nem fog születni) az nem tilos, és nem ördögtől való. ezzel nem éri kár a homoszexuálisokat. nem kaphatnak majd családi alapú támogatást közös gyerek nem lévén. de ha egyszer nincs is. (ha meg homoszexuálitását felfedezett apa/anya akar(t)na a született gyereke után, azt minden további nélkül megtehet(t)né! a gyerek nem szenved hátrányt sehogyan sem törvényből adódóan. az pedig, hogy az apu meg a béla-apuval lakik a nyári szünetben és ők egészében anyu+nevelőapa+új kistetsvér+apu+béla-apu+nagyszülők+buksi kutya+stb. egy család na ezt a törvény nem tiltja, nem támogatja, nem is foglalkozik vele!)
ha elsőre az alaptörvénybe írják bele az összes kiegészítést akkor az AB egy mukkot nem szólt volna. gondolod a fideszről, hogy ha az AB-t akarták volna mindenáron kikerülni, akkor nem konfrontálódnak inkább sehogysem? naugye.
a régi alkotmány nem volt rossz. 1949-ben. dacára, hogy elnyomás alatti alkotmány volt. az 1989-es változtatás meg csak kivette a nép szót mindenhonnan. valójában a szólásszabadság, gyülekezési jog nagyobb mértékű is volt mint amennyit egy "demokrácia" "elviselt" DE azért az 1949-es alkotmánybeli szabadságjokat illetően nem szabad elfelejteni, hogy volt egy megszálló hadsereg az országban, felfegyverzett pártkatonák, sűrített marxizmussal felvértezett rendőrség, és csak azt volt szabad szinte csak gondolni is amit az állampárt és funkcionáriusai a moszkvai iránymutatás szerint.. tehát kellett egy új. nem most. nem így. de nem attól lesz rossz, mert a kommunizmust elítéli, vagy mert a család jogi fogalmát a férfi-nő kapcsolatban szülő-gyermek viszonylatban határozza meg.
bár süllyedne (akkor lehetne mondani, hogy van benne anyag, tartalom). de lebeg..