Elfogadta az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés. A kormányzó erők nem tartanak attól sem, hogy netán az államfő áll az alkotmánymódosítás hatálybalépése útjába.
Te egyetértesz az alkotmánymódosítással?
A hajléktalan attól még ugyanúgy inni akar majd, hogy berakod egy szociális intézménybe. Attól, hogy kriminalizálod a jelenlegi életformáját, nem fog következésképpen megváltozni.
Kommunizmus: 1. Miért kellene deklarálni? Vagy ha kell, miért nem kell ugyanezt a nácizmussal, fasizmussal, és még sorolhatnám? Ha demokráciának tartjuk magunkat, az modern keretek között azt jelenti, hogy az ilyen irányzatú történelmi államalakulatok tevékenységétől zsigerileg elzárkózunk. Ezt nem kell kiélezve deklarálni. 2. Azt nem veszed észre te sem, hogy a Fidesz ugyanúgy tele van az előző elnyomó rendszeren felkapaszkodott, hirtelen nagy liberalizmusára meg demokratikusságára ráébredt hazánkfiaival, mint akármelyik másik párt, vagy úgy általában ez az egész ország. Ahhoz, hogy Biszkut elítéljék, nem kell alkotmányba foglalni, hogy "mocskos kommunista". 3. Az AB ítéletét a kormány kiforgatta. Azért "formai" ítélet született, mert a formai az első vizsgálati szempont. Tehát MÁR ott megbukott. Ez nem jelenti azt, hogy tartalmi hibája ne lenne, mint ahogy erre egyébként ha jól tudom, utaltak is rendesen az alkotmánybírák. Az Alkotmánybíróság első körben, formailag alkotmányellenesnek találta a rendelkezéseket, és mivel nem mondhatta nyíltan azt, hogy "te hülye, ez szembemegy az alkotmányos elvekkel", ezért felkérte az Országgyűlést az ismételt megfontolásra. Ezt azért erős túlzás úgy értelmezni, hogy "azt mondták, hogy írjuk bele".