Olcsóbb lett az áram és a gáz, akár panelt fűtünk, akár medencét. Nagy üzlet-e az energia? Befektetne 77 000 forintot évi 5000 forint kamatra? Pár év múlva talán sötét szobában gondolkodhat rajta.
Széles mosollyal fogadta Pista bácsi a postást. Barátságosan vette át a 4-6 százalékos infláció mellett is reálértéken növekedett nyugdíját, bár jobb helyét látta volna a költségvetési hiány csökkentésében. Hiába, kora megelőzte együttműködési szándékát.
"Számlák" – sóhajtott, de ez a sóhaj már nem ugyanaz volt, mint néhány éve. Valamiféle melegséggel teli érzés váltotta ki belőle. Fiatalos lendülettel tépte a boríték szélét, alig várta, hogy a kis sárga téglalap betűit olvashassa. 1250 Ft megtakarítás. „A gázzal együtt az már majdnem 2500 Ft!” – gondolta, és máris maga előtt látta, ahogy a multi bársonyszékéről elkezdik levakarni az aranyfóliát. „Megérdemlitek.”
A napi bevásárlás kicsit hosszabbra nyúlt, mint máskor. A boltban ismét 20 Ft-tal drágább lett a kenyér. „Biztos az időjárás tehet róla, Pista bátyám!” – nyugtázta a pénztáros – „Sebaj, majd az az OMSZ megmondja a Gézának, hogy mikor lehet szántani. Az idokep.hu csak félrevezette… Lesz még valami, Pista bátyám?” „Egy doboz kék Sophi’-t, aranyoskám, legyen szíves” „Azért majd a trafikba tessék menni.” „Trafik. Nagy választék, minőségi kiszolgálás, még egy ilyen Isten háta mögötti faluban is.” Könnyek szöktek a szemébe.
Út közben a járdán szinte fellökte két, iskolába igyekvő diák. „Sihederek, majd erkölcstan-órán megtanuljátok, hogy illik viselkedni.”
Hazafelé menet összefutott a polgármesterrel. Régi ismerőse volt, még az átkosból’, valamikor együtt fociztak. Ő is boldogabb ember, mióta átvállalták a falu adósságát. Más lett a világ azóta. Kicserélték a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának keretét, az Alaptörvény asztalára is új terítő került, igaz, Alaptörvényből csak a múlt heti van meg, a legfrissebbért a járási hivatalba kell utazni, oda meg szinte már haza jár az ember. Már ha jár a versenyképes vonat, busz errefelé már csak elvétve közlekedik.
Később, éppen ebédhez készülődve a Kossuth rádió legújabb szignálja hívta fel a figyelmet a déli híradóra. Már megint Ciprusról van szó. Az EU követel, széthordták szegény emberek megtakarítását, bezzeg a magyar devizahitelessel meg nem foglalkoznak. „Mi lesz így a fiamékkal?” – gondolta. Tegnap érkezett a rossz hír, hogy sajnos nem költözhetnek Ócsára. Pedig milyen szép új házat kaptak volna.
Hirtelen kopogtattak. Két kellemes külsejű fiatalember állt az ajtóban, listát szorongattak a kezükben. „Támogatja-e Ön a kormány rezsicsökkentési politikáját?” – állt a tetején. „Csak egy aláírást kérünk, Pista bácsi, ott, a többi után, látja, maga a 275.” Aláírta, bár nem igazán értette, hogyan lehetne, hogy még kevesebbet fizessen, így is szinte már ingyen volt. De hát ő sem ellensége saját magának. „Aztán remélem, a Fideszre tetszik szavazni jövőre, Pista bátyám!” „Rájuk fiam, rájuk, ki másra” – kiáltotta még utánuk. A fiatalember még valamit ráfirkantott a lapra, de ő azt már nem láthatta a záródó ajtó mögül.
"Számlák" – sóhajtott, de ez a sóhaj már nem ugyanaz volt, mint néhány éve. Valamiféle melegséggel teli érzés váltotta ki belőle. Fiatalos lendülettel tépte a boríték szélét, alig várta, hogy a kis sárga téglalap betűit olvashassa. 1250 Ft megtakarítás. „A gázzal együtt az már majdnem 2500 Ft!” – gondolta, és máris maga előtt látta, ahogy a multi bársonyszékéről elkezdik levakarni az aranyfóliát. „Megérdemlitek.”
A napi bevásárlás kicsit hosszabbra nyúlt, mint máskor. A boltban ismét 20 Ft-tal drágább lett a kenyér. „Biztos az időjárás tehet róla, Pista bátyám!” – nyugtázta a pénztáros – „Sebaj, majd az az OMSZ megmondja a Gézának, hogy mikor lehet szántani. Az idokep.hu csak félrevezette… Lesz még valami, Pista bátyám?” „Egy doboz kék Sophi’-t, aranyoskám, legyen szíves” „Azért majd a trafikba tessék menni.” „Trafik. Nagy választék, minőségi kiszolgálás, még egy ilyen Isten háta mögötti faluban is.” Könnyek szöktek a szemébe.
Út közben a járdán szinte fellökte két, iskolába igyekvő diák. „Sihederek, majd erkölcstan-órán megtanuljátok, hogy illik viselkedni.”
Hazafelé menet összefutott a polgármesterrel. Régi ismerőse volt, még az átkosból’, valamikor együtt fociztak. Ő is boldogabb ember, mióta átvállalták a falu adósságát. Más lett a világ azóta. Kicserélték a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának keretét, az Alaptörvény asztalára is új terítő került, igaz, Alaptörvényből csak a múlt heti van meg, a legfrissebbért a járási hivatalba kell utazni, oda meg szinte már haza jár az ember. Már ha jár a versenyképes vonat, busz errefelé már csak elvétve közlekedik.
Később, éppen ebédhez készülődve a Kossuth rádió legújabb szignálja hívta fel a figyelmet a déli híradóra. Már megint Ciprusról van szó. Az EU követel, széthordták szegény emberek megtakarítását, bezzeg a magyar devizahitelessel meg nem foglalkoznak. „Mi lesz így a fiamékkal?” – gondolta. Tegnap érkezett a rossz hír, hogy sajnos nem költözhetnek Ócsára. Pedig milyen szép új házat kaptak volna.
Hirtelen kopogtattak. Két kellemes külsejű fiatalember állt az ajtóban, listát szorongattak a kezükben. „Támogatja-e Ön a kormány rezsicsökkentési politikáját?” – állt a tetején. „Csak egy aláírást kérünk, Pista bácsi, ott, a többi után, látja, maga a 275.” Aláírta, bár nem igazán értette, hogyan lehetne, hogy még kevesebbet fizessen, így is szinte már ingyen volt. De hát ő sem ellensége saját magának. „Aztán remélem, a Fideszre tetszik szavazni jövőre, Pista bátyám!” „Rájuk fiam, rájuk, ki másra” – kiáltotta még utánuk. A fiatalember még valamit ráfirkantott a lapra, de ő azt már nem láthatta a záródó ajtó mögül.