Észak-Korea rakétát mozgatott a parthoz Észak-Koreának van a legtöbb tengeralattjárója, a legsűrűbb légvédelme és a legnagyobb serege. Inkább a mennyiség, mint a minőség dominál, de katonai erejük így is elképesztő.
Az atomfenyegetés nem játék
Szerintetek lesz csihi-puhi Észak-Korea és Dél-Korea ill. az USA közt?
Kim Dzsong-Un politikai szemszögből nézve azért fenyegetőzik, mert szeretné ha végre komolyan vennék a világban és félnének tőle, abszolút reális, sőt Észak-koreai félről még logikus lépés is a végletekig feszíteni a húrt, hogy aztán "önfeláldozó" módon a tárgyalóasztalhoz üljenek egy sokkal jobb pozícióban, mint a jelenlegi.
Ehhez azonban nem elég a fenyegetőzés és a végén a megnyugvás, minimális jelét kell adni annak is, hogy egyébként ha nagyon akarnának, akkor képesek lennének úgy odaütni, hogy az fájjon.
Az Észak-koreai vezetés számára szinte egyáltalán nem fontos az ország népének jóléte, ők azzal kalkulálnak, hogy a kínai hátszél mellett a jövőben minimum regionális nagyhatalmi státuszt érjenek el, ha az megvan, akkor jöhet a lazítás és az éhínség megszüntetése az országban.
Ezért is fontos az atomfegyver megszerzése és mutogatása.
Azt azért lássuk be, hogy (szerencsére) az atomfegyver nem azért van, hogy használják.
Az atomfegyver stratégiai jelentősége jóval túlmutat háborús alkalmazhatóságán. Az az állam, amelyik atomfegyverrel rendelkezik be van jóformán biztosítva mindennemű állami szintű katonai támadás ellen. Simán fenyegetőzhet azzal, hogy ha támadás éri, atomcsapással válaszol, az atomfegyverrel nem rendelkező államok számára ez bőven elég elrettentés, a többi atomhatalom pedig belátja, hogy akár egy korlátozott atomháború is olyan mértékű pusztítást eredményezne, amit még egy esetleges győztes háború sem volna képes igazán kompenzálni.
Azért veszélyesek az Irán és Észak-Korea jellegű államok atomprogramjai, mert nem teljesen tisztázott, hogy az atomfegyver birtokában a Nyugat mennyire kezelheti őket úgy, mint a Szovjetuniót, hiszen ezen államok nyugatellenessége, fanatizmusa és általános gyűlölete túlmutatni látszik a szovjet véresszájúságon, illetve az sem tudott, hogy adott államok vezetői és az atomfegyverek fölött parancsnokló tábornokok egy kubai rakétaválsághoz hasonló helyzetben mennyire tudnák megőrizni hidegvérüket, mennyire írná fölül a fölfokozott veszélyhelyzet a logikus és stratégiai gondolkodást. Abban a pillanatban, hogy Észak-Korea atomrakétát lőne ki bármilyen amerikai vagy szövetséges célpontra, kiszámíthatatlanná válna a háború, hiszen egyfelől világossá válna, hogy a koreaiak nem riadnak vissza ettől az őrülettől, de még mindig nem világos, hogy az amerikaiak válaszul szintén bevetnének-e nukleáris fegyvereket, ezzel gyakorlatilag kirobbantva az atomháborút, fölmérhetetlen politikai, gazdasági, katonai és társadalmi kockázatot vállalva (de Észak-Korea megsemmisülése ezzel valószínűbb lenne), vagy rakétavédelmi pajzsaikban és hagyományos erejükben bízva a sokkal kevesebb globális politikai kockázattal járó hagyományos háború útján próbálnák meg kiiktatni az Észak-koreai atomlétesítményeket.
Azt pedig csak őszintén remélni tudom, hogy az Észak-koreai vezetőségnek van annyi belátása, hogy tudják, abban a pillanatban, hogy bevetik az atomfegyvert, búcsút inthetnek a hatalmuknak, az életüknek és az egész országuknak, na meg a kisemmizett elnyomott népüknek is.
Az Észak-koreai nép pedig azért nem lázad föl, mert soha nem ismerték a hatalommal való tömeges ellenszegülés és lázadás intézményét. Olyan mértékben meg vannak félemlítve, el vannak nyomva és át vannak programozva az emberek, hogy föl sem merülne a lázadás. Elvégre nem egy külső hatalom idegen katonái és politikusai erőltetik rájuk ezt a rendszert, hanem a saját politikusaik, a saját katonáik, a saját embereik. A belső hatalom visszaélései mindig szélesebb elfogadottságnak örvendenek mint a külső hatalmaké (lásd náci Németország vagy jelenlegi Magyarország).
Egyszerűen nem léteznek azok a hagyományok a legcsekélyebb formában sem, amire támaszkodhatva akár csak egy sokkal emberarcúbb és barátságosabb szocializmusért is az utcákra vonulnának koreaiak milliói. Nem léteznek azok a társadalmi szervezetek, értelmiségi körök amelyek a lázadás ideológiai hátterét meg tudnák alapozni és az elégedetlen embereket megtudná szervezni. A rendőrség és a hadsereg az államapparátus teljes hatalma és irányítása alatt áll, egy esetleg tömegmegmozdulás esetén nem az lenne ám, mint Magyarországon 1956-ban, hogy a katonákat bezárják a laktanyákba, nem, Koreában a hadsereg és a rendőrség azonnal tüzet nyitna a tömegre. Lehet hibáztatni az Észak-koreaiakat azért, mert már 70 éve hagyják ezt az őrültséget működni, de nem igazán ítélhetőek el, hiszen annyira elvannak zárva a külvilágtól, nem tudnak hova visszanyúlni és mint mondtam, meg vannak félemlítve és szervezetlenek.
MeCha, Amerika a hegemón, nehogy azt hidd, hogy csak azért csinálják, amit csinálnak, mert ráérnek.
Az ő gazdasági és katonai potenciáljukkal mégis mit kéne kezdeniük? Visszavonulni mindenhonnan és nem szólni bele, hogy mások mit csinálnak? Aham, ez jó, csakhogy abban a pillanatban, hogy ez megtörténne, Valaki más benyomul a helyükre (Kína, Oroszország, Irán, akárki, ha nem is globális játékosként, de regionális nagyhatalomként egyből osztaná az észt), ami rosszabb esetben regionális vetélkedéshez és konfliktusokhoz vezetne (azoknak pedig mindig van valamilyen szintű globális hatása) legrosszabb esetben pedig a régiók egymás elleni globális versengése és konfliktusa kezdődne meg. Az pedig, hogy reméled, hogy betalál egy-két rakéta remélem csak borzalmas humorérzéked és rosszul megválasztott szavaidnak köszönhető, ugyanis az az egy-két rakéta ártatlan emberek millióinak halálát okoznák, ártatlan, dolgozó, családdal rendelkező, kedves, békés emberekét, ugyanis nem csak a véresszájú redneckek, drogbárók, utcai bűnözők meg a fanatikus keresztények halnának meg. Ugyanez vonatkozik Észak-Koreára is, az agymosottság szintjétől függően szerintem azért a legtöbb koreai inkább enni meg egy kicsit kikapcsolódni szeretne, nem háborúzni.
Többnyire irreális az amerikaiakkal való ellenszenved, biztos lehetsz benne, hogy adott helyzetben bármelyik ország ugyanazt tenné mint ők, ha a Magyarország lenne a szuperhatalom, mi se lennénk különbek, sőt...
Én speciel nagyon nem kívánom a barátnőm halálát csak azért mert speciel szerintem nem nagy dolog ha jövőhéten ledobnak pár atombombát Amerika nagyvárosaira. (Amire elvileg az Észak-koraiak még hosszú évekig képtelen lesznek, hiszen legjobb esetben is Alaszkát és a Nyugati-partot tudnák lőni).
Az amit mondasz Amerika külpolitikai motivációiról pedig nem csupán irreális, hanem egy az egyben valótlan, tudom mire gondolsz, de a valóság sokkal szomorúbb és szánalmasabb, olajért ugyanis nem szokás háborút vívni. Nem olyan egyszerű a helyzet mint gondolod, azt pedig remélem nem kell elmondanom, miért orbitális baromság amikor azt vágod az amcsik fejéhez, hogy csak ott háborúztak, ahol érdekük származott belőle... naná... bréking nyúz, minden állam ott háborúzik ahol érdekében áll. Soha senki nem kezdett háborút egy másik állammal csak azért, hogy fölszabadítsa annak népét pusztán keresztényi szeretettől vezérelve... a háború egy eszköz, az érdekérvényesítés legszélsőségesebb és legagresszívabb formája, az utolsó megoldás, nem szórakozásból csinálják az államok, hanem mert érdekük fűződik hozzá, és bármennyire is hihetetlen, ez az érdek általában nem a másik állam teljes tönkretétele és ellehetetlenítése.
Líbia alatt a Kadhaffi elleni 2011-es csetepatét érted ugye? Szárazföldi csapatok nem léptek Líbia területére... a bombázásokat pedig a franciák és a britek hajtották végre, az amerikaiak minimálisan vettek részt, Líbia nem áll NATO megszállás alatt, ahogy Csád és Szudán sem. Egy Afganisztán és Irak után marhára nem fogják lerohanni Iránt a következő tíz évben, hiszen azokkal az államokkal sem boldogultak, Irán katonai ereje is sokkal erősebb mint Iraké volt, az ország sokkal nagyobb Afganisztánnál, az abban a két országban szerzett tapasztalatok után pedig a külpolitika csinálók és a katonai vezetés szemében világos, mi lenne a következménye Irán megszállásának, ami a kiüldött emberek számára pedig nem lenne más mint egy újabb, sokkal nagyobb Afganisztán megszorozva Irakkal, külpolitikailag pedig a régió teljes destabilizációjához vezetne.
Bízz bennem, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozom, nem a History Channel összeesküvés-elméleteire alapozom téziseim. :)