Ezért tart szinglibulikat az állam
Jövő hónapban kezdődik a kormány országos társkereső akciója: állami ismerkedős bulikkal kedveskednek a fiatal magyar magányos szíveknek, lesz Bergendy, táncház, társastánc, utcabál, vagyis amolyan fiatalos dolgok.
Hogy tisztázzuk, mi az a "régen", vegyük azt a kort, amikor azért már nem szinte kizárólag a vagyon megtartása miatt kötöttek házasságokat, hanem adott társadalmi rétegen, vallási közösségen belül kb. szabad volt a párválasztás (pl. nagyanyáink kora). Akkor az emberek azonban még kevésbé voltak individualisták, inkább magukba fordultak a bánatukkal - de nem egy lányanya / elhagyott fiú lett akkor is öngyilkos... Ma már a megcsalt ember inkább dühöt, bosszúvágyat érez (bár régen is történt jópár "szerelemféltésből" elkövetett gyilkosság is, tehát ebben sincs új a Nap alatt).
Muszáj beszélni arról is, hogy régebben sokkal egyértelműbben le voltak osztva a párkapcsolati szerepek, hogy hogyan kell viselkednie egy nőnek, hogyan egy férfinak. Az ismerkedésnek, udvarlásnak, házaséletnek, háztartásnak, mindennek megvolt a maga forgatókönyve, nem kellett nagyon kitalálni semmit, de el sem lehetett nagyon térni ezektől a szabályoktól. Ma már szerencsére sokkal nagyobb a szabadságunk ezekben a dolgokban (is), de éppen ezért nehezebb is megtalálni, hogy a mi egyedi életstílusunkhoz ki passzol a legjobban.
A másik, hogy régebben pl. a nőktől az eltartásért cserébe feltétlen engedelmességet vártak el, el kellett tűrniük olyan bánásmódot is, amit egy mai, magát önállóan is eltartani képes nő nem biztos, hogy eltűr. Ez nyilván csökkentette a párkapcsolati problémák kipattanásának esélyét, de koránt sem nevezném ideális helyzetnek... Amit én még mindig alapvető problémának látok ezzel kapcsolatban, az az, hogy a nők szeretnének végre úgy a terhek viselése terén mint a jogokban és döntésekben egyenrangú félként jelen lenni egy kapcsolatban, de a férfiak (érthető okokból) még mindig vonakodnak lemondani a fölényükről, a "férfi-esszenciájukat" érzik veszélyben forogni, ha valamiben nem ők irányítanak, nem ők a kezdeményezők, ha a párjuk többet keres, ha "női munkára" kéri őket, stb., ami ellentmondásos igényeket, állandó konfliktusforrást jelent.
A férfiak egyszerre várják el az "ideális" barátnőjüktől, hogy az modern, önálló, nyitott, belevaló csaj legyen...de azért jól tudjon főzni, lehetőleg ő mosson, takarítson otthon, ne szóljon bele az autóvezetésbe, ne vállaljon komoly hivatást, és eszébe se jusson, hogy akár a pasi is otthon maradhatna a gyerekkel, ha beteg... Ezek ellentmondásos elvárások, és így persze, hogy nem működik a dolog. Ahogy az sem működik, hogy egy férfi egyszerre legyen macsó latin lover, aki a férfias, erős kisugárzásával, hűvös lovagiasságával kápráztatja el a nőt és érzékeny lelki szemetesláda, aki engedelmesen hagyja magát elrángatni egy modern balettelőadásra is, ami iránt ráadásul gombnyomásra tud elragadtatást és őszinte érdeklődést színlelni.
Mindenki találja ki, hogy neki mi kell, keresse meg, és ne várja el a másiktól, hogy egyik pillanatban így, a másikban úgy viselkedjen. Az a baj, hogy ma még nagyon keverednek a régi és az új szerepek, elvárások, sokan maguk se tudják, hogy valójában mit is szeretnének ezekből a másikban (meg hogy egyáltalán ők maguk hova tartoznak...).