Ezért tart szinglibulikat az állam
Jövő hónapban kezdődik a kormány országos társkereső akciója: állami ismerkedős bulikkal kedveskednek a fiatal magyar magányos szíveknek, lesz Bergendy, táncház, társastánc, utcabál, vagyis amolyan fiatalos dolgok.
Nagyrészt a túlhajtott munka meg az egydimenziós emberré válás hozta magával azt a szomorú jelenséget, hogy a közvetlen emberi kapcsolatok jelentősen leépültek. Nagyon kevesen, keveset beszélgetnek. A számítógép témája a terápiás gyakorlatoknak már csaknem az egyharmadát teszi ki. A kapcsolat első megbillenésén azt nézik meg a partnerek, hogy mit művel a számítógépen a másik. Az egyik páciensem felesége fogalmazta ezt meg frappánsan, aki azt mondta: mi komputerfeleségek vagyunk, mert hazajön a férj, odaül a számítógép elé, és az este további részében a monitorra fókuszál. Leül vacsorázni, de azért odapillant a számítógépre, mert mintha érkezett volna valami e-mail, csak egy pillanat, csak ránézek, hogy mi történt! A nők és a férfiak is arról számolnak be, hogy mennyire rá vannak kattanva a Facebookra és az Iwiwre. Arra, hogy csak úgy kiírnak valamit. Nagyon mélyeket szoktak kiírni - pl. ilyet: "futottam". Vagy azt, hogy "főztem", aztán kirakják a végeredményt fényképen, amit sokan like-olnak. Ha valaki nem tudná, a like-olás azt jelenti, hogy jelzem: tetszik nekem, amit a másik kiírt. Hát mikor hívnék én föl, mondjuk kétszáz vagy ötszáz ismerőst, hogy képzeld, főztem egy rakott krumplit? És hányan jeleznék azt vissza, hogy "like-olom"? Tehát olyanfajta kielégülésekhez juthatok ilyen módon, amelyekhez természetes úton nem jutnék, mert az életben nem hívnék föl ezért valakit. Ezáltal azonban úgy érezhetem, hogy egy nagy, boldog család részese vagyok, hiszen ezeket még az is érdekli, ha hajat mosok, és még tetszik is nekik! Én is fönt vagyok a Facebookon, és bár nemigen írok ki semmit, egyszer kicseréltem a profilképemet, és egy csomóan like-olták. De szuper ez, gondoltam, most már kezdem érteni, hogyan lehet erre rákattanni! A férfiak nagyon sokszor esnek bele ebbe a csapdába, majd azt mondják: az a probléma, hogy a feleségem nem adja meg nekem a kellő figyelmet! A félrelépések nagy része is azzal magyarázható, hogy a hitves nem csodál eléggé, a másik meg eléggé csodál. Erre a férfiak annyira, de annyira vágynak - és legyünk őszinték, mikor fog lelkesen tapsikolni egy feleség, hogy édesem, de boldog vagyok, hogy megmostad a hajadat? A Facebook és az Iwiw ezeket a küszöböket annyira leviszi, annyira keveset kell tennünk ahhoz, hogy kapjunk valami jót, hogy teljesen rákattanunk, és tényleg olyan lesz a dolog, mint egy kábítószer. A "komputerfeleség" pedig közben elemi frusztrációt él meg: "Ott ülök, mint egy rakás szerencsétlenség, várom, főztem neki, ő meg a monitort bámulja, és azt mondja, hogy mindjárt jövök, egyetek nyugodtan, ezt még gyorsan befejezem!"