Jogilag már talán semmi (bár nem vagyok naprakész, úgy tudom pár éve még talán volt előnye, örökösödésnél, kórházba nem engedték be a beteg élettársát, ilyesmi).
Manapság talán már inkább pszichológiai oka van (tudatos felvállalás, felelősségérzet, elköteleződés, ilyesmi).
Ebben pl. szerintem elég sok igazság van:
"Az együttmaradás kérdése tulajdonképpen a sors kezére van bízva. Még ha van is a döntés mögött tudatosság, hiányzik az érzelmi és gondolati megküzdési folyamat, ami a konkrét időponthoz fűződő végleges elköteleződést megelőzi. Ők eleve megspórolják maguknak az ezzel járó stresszt, és ezzel gyakran szeretnek érvelni is. Ami sántít a dologban, hogy legtöbbször a fő stresszfaktor nem az ünnepléssel járó felfordulás, hisz ma már sokféle mód és lehetőség van arra, hogy ki-ki a saját szája íze szerint írja meg a maga esküvője forgatókönyvét, vagy válogassa meg a vendéglistáját. A stressz megspórolása inkább az átgondolt és felvállalt döntési aktusnak szól. Hogy mi ezzel a baj? Elmarad az a határélmény, amit talán a közösen tandemugrásra készülők izgalmával lehetne leírni: az ismeretlen áll előttük, de egymásban bízva belevágnak a nagy kalandba. Krízishelyzetben, ami még a legjobb párkapcsolatokban és házasságokban sem elkerülhető, sokszor nagy összetartó erő annak a lelki, érzelmi és tudatos munkának az emléke, amelynek eredményeként a pár a házasság mellett döntött. Bármilyen triviálisnak hangzik, ehhez hozzájárul az ünnepnek, a rituálénak, az öröm és a felfokozottság pillanatainak, a tanúk előtt tett kölcsönös fogadalomnak az élménye is.
Persze, meg kell említenünk azokat az együtt élő párokat, akik házasság nélkül is kitartanak egymás mellett egy életen át, és vetnünk kell egy pillantást a házasságkötés ellenére megromlott sok-sok kapcsolatra. Ha azonban vissza akarunk térni a statisztikához, csalóka volna azt feltételeznünk, hogy a házasságot nem kötő párok között kevesebb az „elválás”, mint ellenkező esetben. Vagyis a mai párkapcsolatok tényleges krízise, zátonyra futása nem szűnne meg és nem csökkenne a házasság intézményének eltörlésével sem, ugyanakkor – úgy tűnik – a házasság puszta ténye nem jelent feltétlen garanciát.
Ha azonban ennél is mélyebbre akarunk evezni, nemcsak azt érdemes megnézni, kinek milyen üzenetet hordoz a házasság, hanem azt is, vajon mi az üzenete a házasságkötés elmaradásának? Az érett személyiségben mélyen ott gyökerezik az igény a szeretett féllel való egységre, biztonságra, adott hivatás, értékrend és társ mellett való elköteleződésre, az életre szóló szerelemre, annak ünnepélyes megpecsételésére. A kivételek tiszteletben tartása mellett, amelyet a kölcsönös elvárások tisztázása és mindkét fél részéről való elfogadása jelent, elmondható, hogy a még kiegyensúlyozottnak tűnő, meghitt élettársi kapcsolatban is szinte óhatatlanul jelen van a fentiek kimondatlanságából, a végső szándék tisztázatlanságából adódó bizonytalanság. A megkötött házasságok esetében is felmerül persze a sikerül vagy nem kérdése. A sikeresség mellett eltökélt szándék azonban, és az ez irányban tett erőfeszítés ígérete mindkét fél részéről egyértelműen megfogalmazódik, nem csupán négyszemközt, kinek-kinek a maga módján, hanem a világ számára is egyértelmű nyilatkozat és szimbólumok formájában. Ennek hiánya burkoltan azt üzenheti a másik félnek, hogy „fenntartom a választás megmásításának lehetőségét”, vagy „jogom van bármikor meggondolni magam”. Az ezzel járó, lappangó bizalmatlanság, ha nem is törvényszerűen, de nagyon könnyen sodorja krízisbe még a legjobb alapokról induló párkapcsolatokat is."
Kínos, ha a nő kéri meg a férfi kezét?
Manapság talán már inkább pszichológiai oka van (tudatos felvállalás, felelősségérzet, elköteleződés, ilyesmi).
Ebben pl. szerintem elég sok igazság van:
"Az együttmaradás kérdése tulajdonképpen a sors kezére van bízva. Még ha van is a döntés mögött tudatosság, hiányzik az érzelmi és gondolati megküzdési folyamat, ami a konkrét időponthoz fűződő végleges elköteleződést megelőzi. Ők eleve megspórolják maguknak az ezzel járó stresszt, és ezzel gyakran szeretnek érvelni is. Ami sántít a dologban, hogy legtöbbször a fő stresszfaktor nem az ünnepléssel járó felfordulás, hisz ma már sokféle mód és lehetőség van arra, hogy ki-ki a saját szája íze szerint írja meg a maga esküvője forgatókönyvét, vagy válogassa meg a vendéglistáját. A stressz megspórolása inkább az átgondolt és felvállalt döntési aktusnak szól. Hogy mi ezzel a baj? Elmarad az a határélmény, amit talán a közösen tandemugrásra készülők izgalmával lehetne leírni: az ismeretlen áll előttük, de egymásban bízva belevágnak a nagy kalandba. Krízishelyzetben, ami még a legjobb párkapcsolatokban és házasságokban sem elkerülhető, sokszor nagy összetartó erő annak a lelki, érzelmi és tudatos munkának az emléke, amelynek eredményeként a pár a házasság mellett döntött. Bármilyen triviálisnak hangzik, ehhez hozzájárul az ünnepnek, a rituálénak, az öröm és a felfokozottság pillanatainak, a tanúk előtt tett kölcsönös fogadalomnak az élménye is.
Persze, meg kell említenünk azokat az együtt élő párokat, akik házasság nélkül is kitartanak egymás mellett egy életen át, és vetnünk kell egy pillantást a házasságkötés ellenére megromlott sok-sok kapcsolatra. Ha azonban vissza akarunk térni a statisztikához, csalóka volna azt feltételeznünk, hogy a házasságot nem kötő párok között kevesebb az „elválás”, mint ellenkező esetben. Vagyis a mai párkapcsolatok tényleges krízise, zátonyra futása nem szűnne meg és nem csökkenne a házasság intézményének eltörlésével sem, ugyanakkor – úgy tűnik – a házasság puszta ténye nem jelent feltétlen garanciát.
Ha azonban ennél is mélyebbre akarunk evezni, nemcsak azt érdemes megnézni, kinek milyen üzenetet hordoz a házasság, hanem azt is, vajon mi az üzenete a házasságkötés elmaradásának? Az érett személyiségben mélyen ott gyökerezik az igény a szeretett féllel való egységre, biztonságra, adott hivatás, értékrend és társ mellett való elköteleződésre, az életre szóló szerelemre, annak ünnepélyes megpecsételésére. A kivételek tiszteletben tartása mellett, amelyet a kölcsönös elvárások tisztázása és mindkét fél részéről való elfogadása jelent, elmondható, hogy a még kiegyensúlyozottnak tűnő, meghitt élettársi kapcsolatban is szinte óhatatlanul jelen van a fentiek kimondatlanságából, a végső szándék tisztázatlanságából adódó bizonytalanság. A megkötött házasságok esetében is felmerül persze a sikerül vagy nem kérdése. A sikeresség mellett eltökélt szándék azonban, és az ez irányban tett erőfeszítés ígérete mindkét fél részéről egyértelműen megfogalmazódik, nem csupán négyszemközt, kinek-kinek a maga módján, hanem a világ számára is egyértelmű nyilatkozat és szimbólumok formájában. Ennek hiánya burkoltan azt üzenheti a másik félnek, hogy „fenntartom a választás megmásításának lehetőségét”, vagy „jogom van bármikor meggondolni magam”. Az ezzel járó, lappangó bizalmatlanság, ha nem is törvényszerűen, de nagyon könnyen sodorja krízisbe még a legjobb alapokról induló párkapcsolatokat is."