erről egyből ez ugrott be (egyébként egy "ami az mba diplomából kimaradt" pps-ben volt):
"Amikor önkéntesként dolgoztam az egyik kórházban volt egy kis betegünk, egy kislány, aki egy ritka és veszélyes betegséggel küzdött. A kezelőorvosa számára világossá vált, hogy csak a vérátömlesztés segíthet rajta, mégpedig 5 éves öccse kell hogy a donor legyen, mivel ő már átesett ezen a betegségen és sikeresen legyőzte, tehát a vére tartalmazza az antitesteket. Elmagyarázta a helyzetet a csöppségnek, aki egy kicsit gondolkozott a hallottakon, majd bátran igent mondott. Az eljárás során a két testvér ágya egymás mellett állt. A vérátömlesztés beindítása után a pici donor egyre sápadtabb lett, és végül elhaló hangon megkérdezte a jelenlevőket: „Ugye most én fogok meghalni?” Kiderült, hogy félreértette az orvos szavait és azt hitte, az összes vérére szükség van ahhoz, hogy a nővérét megmentsék, mégis beleegyezett a transzfúzióba…"
na én ezen (is) bőgök még ma is ha elolvasom. lehet hogy nem igaz, de megható.