Azonnal kap 1,1 milliárdot egy templom az államtól
Azonnali hatállyal 1,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány a tartalékból a XI. kerületi, gazdagréti Szent Angyalok plébánia temploma építési munkálatainak befejezéséhez és működési költségeihez.
Persze, kell költeni az ilyesmire is, hisz azért még van nem kevés hívő ember. Mint ahogy én is örültem az állami pénzből telepített halaknak szerte az országban, ők is had örüljenek valaminek. Kinek mi a hobbija. De egy betontömbre, ami még csak nem is szép, ennyit költeni....
Na meg ugye azt is meg kéne említeni, hogy esélyesebb hogy a kivitelező cég miatt költöttek erre, nem pedig az egyház miatt. Csak így inkább a papokra haragszunk, nem valamelyik politikus unokatestvérének nagybátyjára.