elvárni ezek egyikétől sem, de ha már kint vannak akkor ne csak a fotó kedvéért menjenek ki. a víz sem nézi a kort. tehát ha nem sajtónyilvánosan lapátolnának, rendben lenne; de így minek? vagy a többi védekező is le lett kapva?
amit meg a hvg-ről írtam tartom. lehet, hogy a többiek is megfogták a homokozólapát jobb végét, ez viszont nem derül ki a hvg cikkéből. pózol vagy megy mindenesetre "nemlapátol" három fideszes, míg egy dk-s, meg az egyszemélyes együttes "dolgozik" a képeken. apropó. hol vannak a mindig agyonhallgatott gárdisták és Vonáék ebből a történetből? még a populizmus köpönyegét is nehéz rájuk húzni, mert a korábbi években is ott voltak a gátakon akárhol volt az árvíz - és cserébe agyonhallgatták őket. most nem tudták, de ez ismét nem a "magyar" "médián" múlott.. szervezett segítséget vittek ahová kellett (miközben a duli-fuli katasztrófavédelmis középvezetők inkább letagadták volna, hogy árad a Duna /megkérdezném az ilyeneket, meg az utasítóikat miután ültek egy ideig, hogy 'ez nektek egy habostorta? a kurva nénikéteket..'/).
összegezve ráfér mindegyik vastagbőrösre, de nem egy napig a fotó kedvéért. többi napon-estén kubikoljanak amikor kivezénylik őket, hogy a rabtartást ledolgozzák. mert az hétszentség, hogy még az összelopott vagyonuk kamatos visszatérítése sem fedezi mindazt a kárt amit ezek meg saccperkábé szinte az összes politikus ennek az országnak is okoztak.