Teljesen mindegy, hogy alkohol okozza-e vagy mariska, a mértéktelenség nyilván mindenütt káros. Aki józan tud maradni, az meg tudja állni mindkettőt.
Csak azt nem értem, hogy akkor az egyik miért számít bűntettnek, a másik miért nem.
Itt nem a negatív hatás kiküszöbölése a cél, neadj'isten a nemzet józanságának növelése, merthogy a mariska jajj de veszélyes anyag, az alkohol meg "orvosság". Szoktak még példálózni a fiatalság védelmével is. Mintha a piához nem tudnának hozzájutni. Ja, lapozzunk csak vissza egy picit, hogy megismerkedjünk az alkoholpára jótékony hatásaival is.
Itt az álszentségről van szó.
Bebaszhatok én mint az állat, össze sz*rhatom, hugyozhatom magam, alhatok az árokban, vagy éppen hazatérve szétdobálhatom a családot, (törvény ide vagy oda, nagyon kevés eset jut el odáig, hogy baja legyen belőle valamelyiknek) de ha elszívok egy füves cigit, máris mocskos bűnöző vagyok, vagy agyhalott drogos?
A postkép nagyon is illik ide.
Nem mondom, azzal egyetértek, hogy szükség van a szabályozásra, a megfelelő módon történő árusításra és sok figyelemre, de így választások előtt egyszerűbb ilyen drasztikus intézkedéseket tenni és ezzel verni a mellkasunkat, ahelyett, hogy érdemben foglalkozzunk egy komoly problémával.
Majd ha a politikusok nem a párt ill. a kampány érdekében hoznak törvényeket és döntéseket, vagy éppen a különböző lobbik érdekében, akkor majd el fogom hinni, hogy ezeknek a törvényeknek van értelmük, és nem agyhalott, szűk látókörű ....... ülnek ott. (Tudom-tudom, ez IS scifi, de ma ilyen napom van ^^)