Rezsicsökkentés: nincs megállás az első összeomlásig Mától újabb rezsielemek ára csökken, olcsóbb lesz a szippantás, kéményseprés, víz, csatorna, PB-gáz és a szemétszállítás is, bár a mostani „csakazértis” intézkedések érdemben a megszorító csomagok miatti lakossági tehernövekedéshez mérten is minimálisak, elviszi majd a csekkadó. A tehercsökkentésnek becézett lépés hosszabb távon gyakorlatilag csak egyik zsebből a másikba helyezi át a pénzeket.
A rezsielemek díjszabása tipikusan egy olyan terület, ahol az érzékelhető "lehúzás" töredékét képezik a multik. Gyakorlatilag teljesen átlagos hozamszintekkel dolgoznak és dolgoztak még jobban dübörgő gazdasági keretek között is. Az állami, vagy közvetve államhoz köthető terhek mértéke jóval nagyobb részét képezi a rezsiköltségeknek, mint a multik haszna.
Persze mondhatjuk azt, hogy a multi nem hagyja itt és forgatja vissza a megtermelt hasznát. Miért tenné? Mutasson nekem valaki akár egy céget is, legyen az akármekkora, és akármilyen tulajdoni szerkezetű, amelyik a profitot teljes mértékben visszaforgatja. Persze ekkora tételben, ami ezeknek a vállalatoknak a forgalmát jellemzi, 3-4% profit is hatalmas összegeket jelent, de arányaiban az attól még ugyanúgy 3-4%, mint minden más, elfogadhatóan működő vállalaté. Valójában itt van egy hatalmas csúsztatás. Az állami kommunikáció olyan haszonszerzésről beszél, ami eltér a piaci normáktól, pedig valójában ez soha nem volt így.
Arról már nem is beszélve, hogy milyen előnyökkel járt a hazai multik tevékenysége. Akarva-akaratlanul is átáramlik a multin keresztül a szolgáltatás technikai és ezáltal minőségi fejlődése, és nagyvállalatként kedvező pozícióban tárgyalnak nemzetközi energiapiacokon. Sajnos nem rendelkezünk olyan hazai vállalattal, ami ugyanezeket fel tudná mutatni, a mindenkor kormányzat-állam, mint gazdasági szereplő pedig - tekintve, hogy nem aktív iparági szereplő - szintén nem képes ilyen mértékű érdekképviseletre, függetlenül a vezetés képességeitől.
A végkövetkeztetés az marad, hogy valóban magasak a rezsiköltségek, de ez egyrészt - a kormányzati kommunikációval szemben - nem a multik irreális árképzésének köszönhető, másrészt pedig az állami beavatkozást majd csak akkor fogom jogosnak érezni, ha az egész árképzéshez hozzáadott saját tevékenységük hasznos, tiszta és átlátható, az adóterhekből és az államközeli/állami cégek árpolitikájából befolyt összegeket pedig felelősségteljesen kezelik. Minden más esetben üröm az örömben, hogy bár a számlámon az összeg valószínűleg kevesebb, valós a veszélye annak, hogy hosszú távon ez a politika nem kedvez a szolgáltatás szempontjából, és a pénzügyi hasznossága sem egyértelműen kimutatható.