Azért bele lehet kötni. A Római Birodalom idején, és a Görögöknél, Nagy Sándor birodalmában is elfogadott volt az egyneműek közti szexuális kapcsolat. Utána kell nézni hány nagy ókori gondolkodónak, tudósnak filozófusnak, vezetőnek, nemesnek volt homoszexuális kapcsolata. Te következtetésed szerint, miszerint homokosnak csak születni lehet, ezeknek mind volt valami veleszületett génhibája vagy agyi problémája (ha csak születni lehet úgy akkor ugye csak ez a kettő jöhet szóba). Ez nem igaz. Csupán akkoriban elfogadott és bevett dolog volt.
Szóval nem mondtuk hogy bűn, vagy hogy az a gyerek kevesebbet érne csak mert esetleg mint tanult dolog ő is létesít majd homoszexuális kapcsolatot, még ha a végén hetero is lesz. A probléma ott van, hogy mint udvarlást, másik nemhez való közeledést, másik nemmel való kapcsolatokat nagy részint a szülőktől tanulja. Mint ahogy a családi erőszakot átélt gyermekek közül is nagyobb számmal kerülnek ki erőszakos felnőttek, úgy igenis jogos a felvetés miszerint egy amúgy hetero gyermek lelki és szellemi világa torzul ha a meleg szülei kapcsolatát veszi alapul.
Itt azzal van a gond hogy mit árt a gyereknek ha melegek nevelik, hanem mi az amit nem kap meg, ha nem a nemi identitásának megfelelően viselkednek a szülei.
A meleg gyerek is furcsának, hibásnak találja magát először ha addig csak heteroszexuális kapcsolatot látott szüleitől. Nem állíthatja senki, hogy az ellenkező esetben egy hetero gyerek nem esik át hasonlóan nehéz időszakon, és mindezt azért mert apuci és apuci gyereket akart nevelni.