Persze, igazad van. Viszont marha érdekes a téma, mert ez óhatatlanul alakítja az emberi kapcsolatokhoz való hozzáállásunkat is. Ma a technika segítségével sokkal nagyobb "merítésből" választhatunk magunknak barátokat, beszélgetőpartnert, könnyebb megtalálni a hasonló érdeklődésű, hasonlóan gondolkodó embereket. Az igazi baráti kapcsolatok kialakításához viszont kellenek a személyes találkozások, a közösen átélt élmények, amit a virtuális tér (egyenlőre még) nem tud tökéletesen visszaadni, tehát ezek a kapcsolatok felszínesebbek, időszakosak (már csak azért is, mert a nagyobb merítésből nyilván több "jófej" embert tudunk kihalászni, ami miatt viszont egy-egy kapcsolatba már nem fektetünk annyi energiát, mint amikor csak néhány ilyen ember volt (de azok tartósan) a közelünkben). Amiből sok van, azt nem becsüljük meg annyira.
A másik velejárója a dolognak, hogy így nem vagyunk rákényszerülve, hogy a környezetünkben lévő, kevésbé hozzánk passzoló emberekkel foglalkozzunk, velük szemben érzéketlenebbé válunk, meg sem próbálunk közeledni hozzájuk, megérteni őket, hiszen a neten könnyen találhatunk nekünk megfelelőbb társaságot. Így viszont "lemaradhatunk" olyan emberek megismeréséről, akik lehet, hogy elsőre esetleg nem annyira szimpik, de hosszú távon kiderülhet, hogy értékesek és tanulhatnánk tőlük, illetve valós, közvetlen hatással lehetnek az életünk alakulására. Ez magában hordozza a beszűkülés veszélyét is, hiszen könnyebben megtehetjük, hogy csak olyanokkal beszélgetünk, érintkezünk, akik tökéletesen egyetértenek velünk. A virtuális kapcsolattartásban szerintem ez a veszélyes, hogy az embernek egyre kevésbé kell kilépnie a komfortzónájából a másik kedvéért, ami lehet, hogy kényelmes, de hosszú távon elszigetelődéshez, begyöpösödéshez vezet.
Az elszigetelődést erősíti az is, hogy virtuálisan a valós én helyett könnyebb egy másik, elképzelt, kedvezőbb képet mutatni magunkról, illetve a másikban is ilyet keresni, ami egy személyes találkozón csalódást keltő lehet (tehát egy idő után a személyes találkozók tudatos kerülését fogja okozni). Az életünket viszont egyenlőre még a valóságban kell(ene) élnünk, önbecsapás egy virtuális világba menekülni előle.
A másik velejárója a dolognak, hogy így nem vagyunk rákényszerülve, hogy a környezetünkben lévő, kevésbé hozzánk passzoló emberekkel foglalkozzunk, velük szemben érzéketlenebbé válunk, meg sem próbálunk közeledni hozzájuk, megérteni őket, hiszen a neten könnyen találhatunk nekünk megfelelőbb társaságot. Így viszont "lemaradhatunk" olyan emberek megismeréséről, akik lehet, hogy elsőre esetleg nem annyira szimpik, de hosszú távon kiderülhet, hogy értékesek és tanulhatnánk tőlük, illetve valós, közvetlen hatással lehetnek az életünk alakulására. Ez magában hordozza a beszűkülés veszélyét is, hiszen könnyebben megtehetjük, hogy csak olyanokkal beszélgetünk, érintkezünk, akik tökéletesen egyetértenek velünk. A virtuális kapcsolattartásban szerintem ez a veszélyes, hogy az embernek egyre kevésbé kell kilépnie a komfortzónájából a másik kedvéért, ami lehet, hogy kényelmes, de hosszú távon elszigetelődéshez, begyöpösödéshez vezet.
Az elszigetelődést erősíti az is, hogy virtuálisan a valós én helyett könnyebb egy másik, elképzelt, kedvezőbb képet mutatni magunkról, illetve a másikban is ilyet keresni, ami egy személyes találkozón csalódást keltő lehet (tehát egy idő után a személyes találkozók tudatos kerülését fogja okozni). Az életünket viszont egyenlőre még a valóságban kell(ene) élnünk, önbecsapás egy virtuális világba menekülni előle.