
„Minden ember élni akar. Auschwitzban, a Gulagon, Recsken sem lettek öngyilkosok az emberek. Ez a normális reakció, amíg van remény. Amikor viszont végleg elveszett, és valaki azt mondja, hogy meg akarok halni, az egy olyan súlyos állapot, amit tisztelni kell. Fontos, hogy legyen választójogom, akkor is, ha nem megyek el szavazni.”
„...olyan napokat kaphat a beteg a halála előtt, amelyekre azt mondja, ez volt életem legszebb időszaka. Ilyenkor már nincs vesztenivaló, az ember olyan gesztusokat is meg tud tenni, amit előtte nem. Helyrehozza a kapcsolatot a családjával, számot vet az életével, egészen máshogy tekint vissza a múltjára, és kivétel nélkül mindenki azt mondja, kevesebb lett volna, ha ezt nem éli át.”
1. Az ember élethez való jogáról.
2. Az ember önrendelkezési (szabadság) jogáról.
Ha nem engedik meghalni, pedig ő akar, akkor a szabadságában korlátozzák.
Ha pedig a kérésére megölik, akkor az élethez való jogát veszik el.
De vajon az élethez való jogba nem tartozik bele az, hogy a halálhoz, mint az élet részéhez való joga is meglegyen? Nem része az élethez való jognak, hogy erről az életről ő maga döntsön? Szerintem nagyon is.
Ergo egyszerű a megoldás: bízzuk arra a döntést, akit érint. (Mint ahogy írtad az abortusznál is.) Ez a dolog két emberre tartozik: arra, aki meg akar halni, és esetleg még arra, aki segít neki ebben. Senki másra.