"Régen sokkal nagyobb veszélyt jelentettek a természeti kihívások, sokkal kevesebb ember élt a Földön, tehát nem az lett volna a biológiai érdek, hogy minél több pártól minél több és életképesebb gyermeke legyen az embernek?"
Mennyire régen? A mondandóm arról szólt, hogy ez szerintem időszakonként változott.
Ami meghatározhatta a párkapcsolatokat, az a csoportok létszáma (tehát nem feltétlen az emberek összlétszáma - bár kapcsolat van a kettő között), illetőleg az életkörülmények.
De igen, nehéz életkörülmények között is az lett volna az érdeke az embernek, hogy minél több pártól legyen gyereke. Viszont - mint írtam is (!) - ezt mégis felülírhatta az a tény, hogy nem csak az utódnemzés a fontos, hanem az utódok felnevelése is. Márpedig ha nehezek az életkörülmények és kicsit a csoportok, akkor sok esetben hasznosabb lehet a monogámia, mert másként hiába van sok pártól utódja, ha a gyerek nem éli meg a felnőttkort.
Ezt írtam.
"Manapság viszont, amikor relatív biztonságban és jólétben él a (nyugati) világ és 7,1 milliárdnyian vagyunk a bolygón már nyugodt szívvel bevállalhatjuk a monogámiát?"
Hol írtam olyat, hogy ma a monogámiát vállaljuk be?
Épp azt írtam, hogy most már ez rohamosan változik. És egyre inkább a poligám életmód jön elő - lásd fentebb.
"Szerintem nem jó jellemre vall az, ha az első vonzó nővel összefekszel ha a barátnőd mondjuk a szüleivel nyaral két hétig nyáron."
Ezek az erkölcsök. Amire írtam, hogy változnak. Nem egyszerre - hanem szépen, lassan, a korábbi nemzedékek kihalásával. Először csak pár egyed kezdi el a megcsalást. Utána egyre több. Persze lesznek mindig, akik nem nézik jó szemmel - mint ahogy most te is - de ezek aránya egyre kisebb lesz. Így megy ez a változás. ;)
"attól vagyunk többek az állatoknál, hogy bizonyos keretek között élünk"
Nem vagyunk többek az állatoknál, pláne nem a kereteink miatt, hiszen ők is keretek között élnek. Mi maximum mások vagyunk, de nem többek.
A kereteinket pedig a legnagyobb mértékben pont a genetikánk és az élethez való alkalmazkodásunk határozza meg. Az, hogy neked most a hűség fontos, az egy genetikai sajátosság - te úgy születtél, hogy számodra a hűség fontos, mert az elődeid életkörülményei ezt hozták ki fontosnak. Viszont nem kizárt, hogy az utódaid már erről másként fognak gondolkodni.
Persze neveléssel alakíthatod ezt, de változni fog akkor is, ha tetszik, ha nem.
Nincsenek állandó erkölcsök, még ha ez olyan hűde romantikus és hűde jónak is érzi tőle magát az ember. Ezt érdemes megérteni.
"de a gyereknek már szerintem ez nem olyan jó dolog..."
A gyerek is változni fog. Egyébként is sok majomfélénél szokás, hogy sok esetben nem a szülő neveli a gyereket, hanem a közösség. Nem feltétlen a legjobb a mai társadalmi berendezkedésünkben - de ez is változhat, sőt, esélyes, hogy változni fog. Lesznek, akik azzal fognak foglalkozni, hogy mások gyerekét nevelik, miközben anyu és apu éppen mást csinál. (Jé, már vannak is ilyenek: tanárok, óvónők, bébiszitterek, stb. :) )
"Milyen szülő az, akit csak annyira érdekel a gyereke, hogy a DNS-e továbböröklődjön?"
Azt is érdemes megérteni, hogy a viselkedésünk nem feltétlen tudatos. Sokkal inkább ösztönös.
Van például ez a szerelemnek nevezett cukrostaknyos máz. Ez oly' romantikus, hogy ihaj, nem? :)
Közben meg miről is szól? Arról, hogy a drága apu és anyu legalább arra az időre együtt legyenek, amíg a gyerek megtanul járni, és tudja követni a csapatot. Utána apu már mehet is másfelé vadászni, meg anyu is kereshet másik hímet. A szerelem lényege, hogy egy pár évig együtt tartsa az egyébként poligám egyedeket. Utána elmúlik. Kinél hamarabb, kinél később, de elmúlik.
Gondolod, más dolgokban tudatosan döntünk? A francokat. A legtöbb esetben az ösztöneink és érzelmeink vezetnek. Mikor párt választasz, az is full genetika. Le lehet ezt önteni egy cukrostaknyos mázzal, de attól még főként genetika és statisztika.
Így az a kérdésed, hogy "milyen szülő az, aki..." máris értelmét vesztette. Ennyi erővel mondhatnánk azt is, hogy milyen szülő az, aki óvódába meg iskolába járatja a gyerekét, ahelyett, hogy ő tanítaná. Ja, hogy ez már megszokott? Van ez így. A következő generációk meg talán azt szokják meg, hogy anyu és apu nincs a gyerekkel, hanem csak az egyik. (Általában anyu, mert ugye az anyai ösztön elég erős, az apai gyengébb.)
Tudod, ez csak erkölcs, ami majd megváltozik.
"mi értelme van a puszta gyermeknemzésnek, mikor nem is fogod ismerni soha a saját utódaidat?"
1. Korántsem írtam az, hogy ne ismernéd az utódaidat. Pláne, hogy a megcsalás (nem biztos, hogy ez jó szó, hiszen a másik fél tudtával is történhet - én azt preferálom) nem feltétlen jelenti azt, hogy az eredeti párodat otthagyod. Van egy állandó párod, akivel közösen neveltek gyerekeket. Meg van pár alkalmi kapcsolatod, ahol szintén továbbadtad a génjeidet, de ott nem segítesz a gyereknevelésben. Ennyi. Mindez kiegészül azzal, hogy ugye ez csak ösztön, aminek a fentebb írt az alapja. De ugye van fogamzásgátlás is a világon. Attól, hogy apu félrekamatyol a szomszéd nénivel, meg hogy anyu lovagol a postáson, még nem jelenti azt, hogy gyerekük is lesz. Csak lehet.
2. A természet nem így gondolkodik. A természetben nincs értelme érzelmi és erkölcsi síkon megközelíteni egy kérdést. Mert a természetben az erkölcs értelmét veszti. Nincs értelme azt kérdezni, hogy mi értelme úgy utódot nemzeni, hogy nem is ismered. Hiszen bizony van. Az utódnemzés célja elsősorban nem az, hogy jajdeboldog legyél és hogy megveregthesd a kis válladat, hogy te bizony jó apa vagy. Nem az, hogy játssz a gyerekeddel vagy hogy iskolába vidd.
Az utódnemzés célja, hogy a génjeidet továbbörökítsd, és hogy ő is továbbörökítse. Hogy most ez az aktuális társadalmi viszonyokban (amelyek állandóan változnak - most is) éppen erkölcsös-e, avagy nem, az a természetet hangyaf@sznyit sem érdekli. Továbbörökítetted a génedet? Igen. Ennyiről szólt a dolog. A többi csak máz.
"soha nem hurrogtak le senkit, ha együtt maradt az első feleségével és alapos gondját viselte mind neki, mind a gyerekeinek ahelyett, hogy simán továbbállt volna."
Persze hogy nem. Nem is írtam. (Bár azért mondjuk 200ezer évvel ezelőtt nem is hurrogtak annyit. :) ) De a megcsalás már sokezer éve megvan. Most csak annyi történik, hogy drasztikusan megerősödött és még tovább fog erősödni. Utána majd az erkölcsök is igazodnak ehhez, csak várj pár generációt. :)
Régebben a nemi erőszak is okés volt - persze nyilván nem a szofisztikáltabb korokban. :)
A hím erősebb volt, és ha a nőstény mellett nem volt hím, aki megvédje, akkor bizony elkapták a sejhaját. És ez bizony gyakori volt. Vagy gondolod véletlen, hogy a férfiak jelentős része számára bizony rendkívül izgató, ha a nő az ágyban látszólag ellenáll a szexnek és védekezik, vagy ha látszólag erőszakkal teszi magáévá? Nem, nem véletlen. Ez is a régi idők hagyatéka. Csak azóta megváltoztunk - az erőszak egy idő után már nem volt annyira kifizetődő, így az erkölcseinket is hozzáigazítottuk.
Nincsenek állandó értékek, nincsenek állandó erkölcsök.
"Régen sokkal nagyobb veszélyt jelentettek a természeti kihívások, sokkal kevesebb ember élt a Földön, tehát nem az lett volna a biológiai érdek, hogy minél több pártól minél több és életképesebb gyermeke legyen az embernek?"
Mennyire régen? A mondandóm arról szólt, hogy ez szerintem időszakonként változott.
Ami meghatározhatta a párkapcsolatokat, az a csoportok létszáma (tehát nem feltétlen az emberek összlétszáma - bár kapcsolat van a kettő között), illetőleg az életkörülmények.
De igen, nehéz életkörülmények között is az lett volna az érdeke az embernek, hogy minél több pártól legyen gyereke. Viszont - mint írtam is (!) - ezt mégis felülírhatta az a tény, hogy nem csak az utódnemzés a fontos, hanem az utódok felnevelése is. Márpedig ha nehezek az életkörülmények és kicsit a csoportok, akkor sok esetben hasznosabb lehet a monogámia, mert másként hiába van sok pártól utódja, ha a gyerek nem éli meg a felnőttkort.
Ezt írtam.
"Manapság viszont, amikor relatív biztonságban és jólétben él a (nyugati) világ és 7,1 milliárdnyian vagyunk a bolygón már nyugodt szívvel bevállalhatjuk a monogámiát?"
Hol írtam olyat, hogy ma a monogámiát vállaljuk be?
Épp azt írtam, hogy most már ez rohamosan változik. És egyre inkább a poligám életmód jön elő - lásd fentebb.
"Szerintem nem jó jellemre vall az, ha az első vonzó nővel összefekszel ha a barátnőd mondjuk a szüleivel nyaral két hétig nyáron."
Ezek az erkölcsök. Amire írtam, hogy változnak. Nem egyszerre - hanem szépen, lassan, a korábbi nemzedékek kihalásával. Először csak pár egyed kezdi el a megcsalást. Utána egyre több. Persze lesznek mindig, akik nem nézik jó szemmel - mint ahogy most te is - de ezek aránya egyre kisebb lesz. Így megy ez a változás. ;)
"attól vagyunk többek az állatoknál, hogy bizonyos keretek között élünk"
Nem vagyunk többek az állatoknál, pláne nem a kereteink miatt, hiszen ők is keretek között élnek. Mi maximum mások vagyunk, de nem többek.
A kereteinket pedig a legnagyobb mértékben pont a genetikánk és az élethez való alkalmazkodásunk határozza meg. Az, hogy neked most a hűség fontos, az egy genetikai sajátosság - te úgy születtél, hogy számodra a hűség fontos, mert az elődeid életkörülményei ezt hozták ki fontosnak. Viszont nem kizárt, hogy az utódaid már erről másként fognak gondolkodni.
Persze neveléssel alakíthatod ezt, de változni fog akkor is, ha tetszik, ha nem.
Nincsenek állandó erkölcsök, még ha ez olyan hűde romantikus és hűde jónak is érzi tőle magát az ember. Ezt érdemes megérteni.
"de a gyereknek már szerintem ez nem olyan jó dolog..."
A gyerek is változni fog. Egyébként is sok majomfélénél szokás, hogy sok esetben nem a szülő neveli a gyereket, hanem a közösség. Nem feltétlen a legjobb a mai társadalmi berendezkedésünkben - de ez is változhat, sőt, esélyes, hogy változni fog. Lesznek, akik azzal fognak foglalkozni, hogy mások gyerekét nevelik, miközben anyu és apu éppen mást csinál. (Jé, már vannak is ilyenek: tanárok, óvónők, bébiszitterek, stb. :) )
"Milyen szülő az, akit csak annyira érdekel a gyereke, hogy a DNS-e továbböröklődjön?"
Azt is érdemes megérteni, hogy a viselkedésünk nem feltétlen tudatos. Sokkal inkább ösztönös.
Van például ez a szerelemnek nevezett cukrostaknyos máz. Ez oly' romantikus, hogy ihaj, nem? :)
Közben meg miről is szól? Arról, hogy a drága apu és anyu legalább arra az időre együtt legyenek, amíg a gyerek megtanul járni, és tudja követni a csapatot. Utána apu már mehet is másfelé vadászni, meg anyu is kereshet másik hímet. A szerelem lényege, hogy egy pár évig együtt tartsa az egyébként poligám egyedeket. Utána elmúlik. Kinél hamarabb, kinél később, de elmúlik.
Gondolod, más dolgokban tudatosan döntünk? A francokat. A legtöbb esetben az ösztöneink és érzelmeink vezetnek. Mikor párt választasz, az is full genetika. Le lehet ezt önteni egy cukrostaknyos mázzal, de attól még főként genetika és statisztika.
Így az a kérdésed, hogy "milyen szülő az, aki..." máris értelmét vesztette. Ennyi erővel mondhatnánk azt is, hogy milyen szülő az, aki óvódába meg iskolába járatja a gyerekét, ahelyett, hogy ő tanítaná. Ja, hogy ez már megszokott? Van ez így. A következő generációk meg talán azt szokják meg, hogy anyu és apu nincs a gyerekkel, hanem csak az egyik. (Általában anyu, mert ugye az anyai ösztön elég erős, az apai gyengébb.)
Tudod, ez csak erkölcs, ami majd megváltozik.
"mi értelme van a puszta gyermeknemzésnek, mikor nem is fogod ismerni soha a saját utódaidat?"
1. Korántsem írtam az, hogy ne ismernéd az utódaidat. Pláne, hogy a megcsalás (nem biztos, hogy ez jó szó, hiszen a másik fél tudtával is történhet - én azt preferálom) nem feltétlen jelenti azt, hogy az eredeti párodat otthagyod. Van egy állandó párod, akivel közösen neveltek gyerekeket. Meg van pár alkalmi kapcsolatod, ahol szintén továbbadtad a génjeidet, de ott nem segítesz a gyereknevelésben. Ennyi. Mindez kiegészül azzal, hogy ugye ez csak ösztön, aminek a fentebb írt az alapja. De ugye van fogamzásgátlás is a világon. Attól, hogy apu félrekamatyol a szomszéd nénivel, meg hogy anyu lovagol a postáson, még nem jelenti azt, hogy gyerekük is lesz. Csak lehet.
2. A természet nem így gondolkodik. A természetben nincs értelme érzelmi és erkölcsi síkon megközelíteni egy kérdést. Mert a természetben az erkölcs értelmét veszti. Nincs értelme azt kérdezni, hogy mi értelme úgy utódot nemzeni, hogy nem is ismered. Hiszen bizony van. Az utódnemzés célja elsősorban nem az, hogy jajdeboldog legyél és hogy megveregthesd a kis válladat, hogy te bizony jó apa vagy. Nem az, hogy játssz a gyerekeddel vagy hogy iskolába vidd.
Az utódnemzés célja, hogy a génjeidet továbbörökítsd, és hogy ő is továbbörökítse. Hogy most ez az aktuális társadalmi viszonyokban (amelyek állandóan változnak - most is) éppen erkölcsös-e, avagy nem, az a természetet hangyaf@sznyit sem érdekli. Továbbörökítetted a génedet? Igen. Ennyiről szólt a dolog. A többi csak máz.
"soha nem hurrogtak le senkit, ha együtt maradt az első feleségével és alapos gondját viselte mind neki, mind a gyerekeinek ahelyett, hogy simán továbbállt volna."
Persze hogy nem. Nem is írtam. (Bár azért mondjuk 200ezer évvel ezelőtt nem is hurrogtak annyit. :) ) De a megcsalás már sokezer éve megvan. Most csak annyi történik, hogy drasztikusan megerősödött és még tovább fog erősödni. Utána majd az erkölcsök is igazodnak ehhez, csak várj pár generációt. :)
Régebben a nemi erőszak is okés volt - persze nyilván nem a szofisztikáltabb korokban. :)
A hím erősebb volt, és ha a nőstény mellett nem volt hím, aki megvédje, akkor bizony elkapták a sejhaját. És ez bizony gyakori volt. Vagy gondolod véletlen, hogy a férfiak jelentős része számára bizony rendkívül izgató, ha a nő az ágyban látszólag ellenáll a szexnek és védekezik, vagy ha látszólag erőszakkal teszi magáévá? Nem, nem véletlen. Ez is a régi idők hagyatéka. Csak azóta megváltoztunk - az erőszak egy idő után már nem volt annyira kifizetődő, így az erkölcseinket is hozzáigazítottuk.
Nincsenek állandó értékek, nincsenek állandó erkölcsök.