Hogyan engedjük el életünk nagy szerelmét? Mit tanácsolnátok valakinek, aki már beletörődött, hogy a szerelme nem tudja és soha nem is fogja szeretni, napról napra zombiként tengődik, napi 3-4 órát alszik, 1 hét alatt fogyott 4 kilót, a gyomra kikészült, se étvágya, se kedve semmihez és az idegösszeomlás szélén áll? Ha van ilyennel kapcsolatos tapasztalatok, meg egy kis empátia bennetek, legyetek olyan kedvesek és írjatok valami hasznosat, mert egy jó barátomról van szó (nem a post linkben lévő írás) és a cinikus, kioktató kommenteknek, a földön fekvő rugdosásának nem sok értelme lenne. Köszi előre is.
Ma egy beszélgetés részese voltam, ahol az volt a tárgy, hogy a mai hölgyeket megszerezni úgy lehet, ha nem foglalkozunk velük.Ebbe kissé elmerülve, majd visszatérve a valóságba, kiábrándultam (megint) az emberekből. Szégyenletes, hogy míg a régi időkben harcolni kellett egy hölgy szívéért, és a hölgy akkor választotta, ha tényleg mindent megtett a férfi, hogy a hölgy az övé legyen..., de manapság.., akkor válassza a férfit a hölgy, ha elérhetetlen a férfi.
Őszintén, 20 éves vagyok, és engem mégis kiábrándít az effajta felfogás.
Én még úgy nőttem fel, hogy az álmainkért küzdeni kell, nem elhanyagolni azt. Remélem nem vagyok egyedül :)
} ON
Mikor ilyen helyzetben voltam, mint ami az illetővel van (post-ban szereplő), nekem az Agymenő című sorozatot ajánlották. Meg kell hagyni, eléggé aprítottam, 1 hét alatt megnéztem 4 évadot :D
A lényeges változás akkor történt meg, amikor megismertem mást, és az ő történetét is megismertem (azóta barátok vagyunk). Sajátom és az övét összetéve megértettem, hogy a saját kapcsolatom miért működött és miért lett vége. Én sem tartom a kapcsolatot a múltbélivel, de nemrégi beszélgetésünk alapján semmit sem változott, és meglepve tapasztaltam, (már) milyen könnyen kezelem a helyzetet.
Egy sorozat, sport, meeting haverokkal tényleg hasznos tud lenni, de mint előttem is írták, mindenkinek más a megfelelő.