Itt a Vidámpark vége! A budapesti Vidámpark a legtöbb ember agyába egyfajta szocialista élményközpontként égett bele. Ez nem csak A tanú című film ominózus jelenetének köszönhető, maga a park Rákosi-korszakban nyerte el mai formáját, és népszerűsége nagyjából követte is a folyamatosan puhuló szocialista diktatúrát.
Ugyanis a kedves vendég előre fizet a játékok nagy részéért a bejáratnál, és ott a sorban állás közben olvashatja a kiragasztott A4-esen hogy 20-40 perc a várakozás a játékokra. Ha mégis bemegy, az ő felelőssége. Ezzel beengedtek a parkba három-négyszer annyi embert, ahányat elbír, és sorban álltunk az ócska dübörgő zenében, amit, ha jól választottuk meg a helyet, három irányból hallgathattunk.
A park bezárása miatt persze a vonzó látványú OSB lapból épült bódék szinte mind zárva voltak, ezzel emelve az esemény fényét. A céllövölde / dobozdobálóban remek hangulati elemként kelletlenkedtek, beszólogattak az üzemeltetők. Persze, értem, megértem én, hogy pocsék dolog az utolsó napon dolgozni a bezárás előtt, de mégis... Ebben a szakmában a pénzt a jópofizás hozza. (Lásd: Koncz Zsuzsa: Vurstli dalszövege: ... Nézze, a vurstliban a művész a fénylő nap, ha szépen süt a kassza is sikert mutat. De ha szélviharban felhők mögé bújik, úgy a kenyér helyett csupán a kard marad. )
A "horgászat" műintézményben legalább igyekezett kedves lenni a tulaj. A lavórnak nagy, medencének kicsi edényben volt három ujjnyi víz, a halak egyik szélétől a másikig szorosan beékelődtek egymás mellé, ezeket lehetett horgászni. A kicsik szemét még ki lehetett szúrni vele.
A kedvencem az 1950-ből ittfelejtett .... na nem a Szocialista Szellem Vasútja, hanem a Mesecsónak volt. A kicsik oda voltak érte - végül is ez a lényeg - én meg borzadva néztem a rács mögé fölállított antiesztétikus papírmasé figurákkal megcsúfolt mesejeleneteket. (Bubó, Hupikék, Piroska, Vizipók, Vuk ...)
Az újjáépített elvarázsolt kastély sivár, gondolattalan, üres benyomást tett rám, és a kitolósnak szánt izgő-mozgó lépcsők, járdák jó része nem működött. Remek játéknak a kijárati hordó bizonyult, azt szinte mindenki élvezte, mármint aki nem esett el benne. (Kedvenc jelenetem a hordóban: Az Ügyfél áthalad a hordón, Ügyfélné ezen a végén izgulva vár. Kis totyogás után elindul, elesik, kezelő stoppot nyom. Ügyfél visszajön Ügyfélnéért, kezet nyújt, hogy fölsegítse, Ügyfélné megköszöni: De jó, hogy nem segítesz!)
Volt egy tűzoltó játék, ahol a föl-le mászkáló tűzoltó kosarakból lehetett lyukakra célba lőni vízzel, azonban a hat kosárból csak két fecskendőnek volt olyan nyomása, hogy böcsülettel elspriccelt a célig. Sorban állás közben legalább ezt meg lehetett figyelni, és a megfelelő kocsit tudtuk választani...
Ahogy mentünk bele a délutánba egyre hosszabbodtak a sorok, egyre reménytelenebb volt bejutni ide-oda. Végül hazamenekültünk.
Én pedig megfogadtam, hogy még egyszer nem megyek el a vidámpark bezárására.