Elb*szott generáció” ...Valahogy ezt az országot soha nem akarta a politika szolgálni, mindig uralkodni akart. Mi pedig engedtük, engedjük. Mert mit is tehetnénk ellene? Hiszen alig vagyunk tízmillióan…a mennyihez is? ...Közben csomagolunk. Na, nem magunknak. A gyerekeinknek. Mert ők elmennek, már akiben van elég kurázsi. Akiben lenne elég bátorság, dac, elszántság, tudás és ész ahhoz, hogy talpra rángassa ezt a leborult országot...Tudják, ott sincs kolbászból, meg hazát cserélni nem lehet, meg a túró rudi. Arra majd vissza fognak jönni, mint legyek a lószarra. A büszkeségünk…”
Ti egyetértetek az íróval? Tényleg ilyen rossz a helyzet?
Igen, tudom, nem Albániához viszonyítunk. Az ember mindig többet akar. Ez érthető, nincs is ezzel baj. De ha magasabbak az igényei, mint amit (akárhol) meg tud teremteni magának, akkor legalább ne rinyáljon, könyörgöm! Hanem tegyen érte.
Egyébként háromféle ember van a kiutazók között:
1. Pancser. Ő hiába megy ki, ott sem fog boldogulni. Itt is egy nyomorék volt, ott is az lesz.
2. Sikeres-1. Ők vannak kevesen. Ők azok, akik egyébként itthon is ugyanolyan jól és ugyanolyan könnyen tudnának boldogulni, ugyanannyi pénzért, csak valamiért mégis kimennek.
3. Sikeres-2. Ők alapesetben itthon bénák, sikertelenek. Viszont mikor kimegy, megszűnik körülötte az itthon megszokott (valamilyen) védőháló Nincs segély, nincs egyéb segítség, nincs anyu-apu, nincsenek rokonok, akiktől kunyizni lehessen. Odakint meg mindenki pont lesz@rja az ő problémáját, és nagy ívben tesz arra, hogy ő éppen hogyan rinyál. És végre - sokaknál először az életében - rá van kényszerülve, hogy tegyen önmagáért. ... És láss csodát, miután elkezd tenni önmagáért, sikeres lesz!
(Nini, megtaláltuk a siker kulcsát! :) )