A Washington Post is felfigyelt az egyetem dresszkódjára és beszámolt arról, hogy a rektor utasításban írta elő, milyen ruhában jelenhetnek meg a diákok az iskola területén.
Tudom,mert látom őket, mikor hozzánk jönnek interjúra.:)
Annak idején én minden vizsgámra és állásinterjúmra ápoltan, tiszta, vasalt, elegáns ruhában mentem.Még akkor is, ha nem volt előírva.Ezt vagy érzi az ember vagy taníthatják neki éveken keresztül, akkor sem fogja megérteni.
Valahogy számomra volt fontos.Nem azért, hogy jópontot szerezzek a tanárnőnél vagy, hogy ezzel adjam meg a tiszteletet a tanárnak.Maga a helyzet, esemény, szituáció volt fontos nekem, annak adtam meg a tiszteletet.
Már nem tudom ki írta, de talán pont te, hogy az, aki igénytelen, beleszarok módján jelenik meg ezeken a helyeken, az nagy valószínűséggel idővel ki fog pontozódni.Mert annak ugyanolyan sz.r a hozzáállása a tanuláshoz, majd később a munkához is.
Nem képesek felfogni és megérteni egyesek, hogy mennyire számít az ápoltság és a megfelelő, helyzethez illő öltözet.A p.csába is, hát az első benyomás b.szott fontos.Illetve az, hogy az pozitív legyen a vizsgáztató, interjúztató részéről.Nem ritkán ez dönt két jelölt között.